|
Interaktív Irodalmi Folyóirat Internetre - 18. szám
|
|
V E Z É R C I K K
|
Nagykorúak lettünk
Most már aztán tényleg nem parancsolhat nekünk senki! Szabadon dönthetünk tőkét, és nem is siránkozunk, mert jól tudjuk szunnyadó igazunk: nem a kakas szavára kezd virradni, mert tegnap már levágtuk! És a cél, na az voltaképp mi is? A cél fotó, az élet küzdelem, s a küzdést a célfotó dönti el. Hiszen nem adhatunk mást, csak mi lényegtelen. És ha mégis feledni tudjuk, hogy a nő méregből és mézből van összeszűrve, de a jó azért sajátja, azért mi is a sajátunknak érezzük. Mert nem hiába nem írta Lord Byron: Mondottam ember ússz, és vízben ússzál! Mert az úgy van, hogy Hegyeshalomtól keletre esténként még mindig le megy a nap, de ne feledjük a mondást, a kanyarós lány mindannyiunké! Mert ott is terem fű, ahol nem kaszálnak!
Élő tojás-költők, mű-köröm-pörkölt-zabálók és szabad-úszó-mesterek, hamarosan itt az Anyák Napja! És itt a 18-dik Vazul. Aki kapja, marja.
Az IMI-ben olvashatjátok (és persze meg is lehet tanulni) Nagy Lajos harmadik gondolatát. (A másodikat most írja…) valamint Revuczky Mátyás fájó életérzését a hiányzó kalandokkal kapcsolatban.
Az ITI szokásához híven új kortársakat is megszólaltat. Publikál Mészáros András, Schaller Balázs (aki visszavonhatatlanul összekötötte magát az É.K.T.-val), Kapros Lilla, Koncz Teréz (barátnőd versét legközelebb lehet hogy, na de nem mondok semmit…) Simon Gyula, Halász Ildikó (Magyarországról angolul) Szabó Linda (USA-ból magyarul) és Alexej. Micsoda névsor!
A hét verse kapcsolódik valamicskét az anyák napjához (már csak azért is, nehogy az a vád érjen bennünket, hogy már megint csak magunkkal foglalkozunk), bár aki írta nem éppen a köszönet hangját üti meg. S hogy miért? Mert ő megteheti, akkora költő.
A hét elemzésében Halász Ildikó költeményét boncolgatja a műelemzők koronázhatatlan királya, Nagy Lajos literaturista.
Értelmetlen vezércikkemet egy értelmes mottóval szeretném zárni. Volt irodalomtanárom mondta egyszer: "Milyen sok a jó könyv és milyen rövid az élet." Olvassunk hát:
|
|
|
Í G Y Í R U N K M I
|
Nagy Lajos
GONDolatok 3
Az éjjel megöntöztem
szerelmünk sírját,
Hátha életre kap
a kis virág,
Melynek számtalan szirmát
együtt csókoltuk tele,
S mosolyoddal írtam bele
szent imát.
De nem nyílt ki már.
Bágyadtan rám nézett,
Mint egy öreg tanár,
Kinek már csak a teste van itt,
S lassan elkezdte vetkőzni szirmait...
--------------------------------------------------------------------------------
Revuczky Mátyás
Világítótorony
Karcsú
tű
szül
szent
könnyeket
szemembe.
Ott, hol
föld és víz
egymásba
karol
karcsú tű
ont szikra
fényeket.
Engedd,
hogy
könnyed
hívja,
engedd,
hogy szúrja
lelkedet.
Mert fáj a szűk végtelen,
mert fáj minden hiányzó kaland…
|
|
|
Í G Y Í R T O K T I
|
Mészáros András
Kert
Kesernyés eper...ez az én kertem...
Sárgás gyep, fehér almák...
A szél is szúr..vagy hallgat csak.
Kicsi, fáradt lepkék,
A bogarak is balgák,
Apró, sáros, bolond kacsák.
Rozsdás a kertem kapuja is.
A kilincs sikít...
A kövek pattognak keményen.
Poros porta.
Most enged valakit.
Egy árny kúszik a sövényen.
Pici pamacs mászik.
Kicsit magasabban.
A napsugár el-eltakarva.
Hullámzik az árny a tavamon.
A szürkén.
A tó moccan el-elhalva.
Végigfut a hűs a barna virágon,
Az éles ágakon.
A durva pamlagon.
Elillan...
Még látom távol...
Érzem arcomon...
Itthagyta a kertem...
A kopott, megszokott
Lassú kertet.
Nem szóltam, nem kértem.
Hadd menjen!
Nézze kastélyok ligetét!
Nézze királyok, hercegek
Fáit, bokrait.
Nézze, hogy az égszín tavak
Hogy szomjazzák a szirmokat!
Nézze, hogy ami szép az szép,
De ami az enyém, az az is marad.
Ha kevés is, vagy szürke...
Vagy csak egy darab.
2001-06-19
--------------------------------------------------------------------------------
Schaller Balázs
Álom
Álom, ó édes álom,
Ha eljön rólad álmodom.
Álmodom a rózsáról,
Álmodom a violáról,
De leginkább rólad álmodom.
Álmodtam a testeddel,
Álmodtam a lelkeddel,
A tested szép volt,
A lelked gyönyörű.
Mi a neved:
Szépséges Gyönyörű?
--------------------------------------------------------------------------------
Kapros Lilla
tűz
táncra kélünk
tűzbe nézünk
benne játszunk
benne égünk
hamvadás
vagy
ébredés
a fülünkben
ez zenél
megváltás
vagy
áldozat
tovább nézzük
csak nézzük
a lángokat...
a lángok
elsöprik
az álmokat
--------------------------------------------------------------------------------
Koncz Teréz
Ugranom kell
Ugranom kell, mennem kell
valahova, most azonnal,
keresem a nyugtomat,
keresem, de ...
Nap süt fázom, ha
szél fúj, majd megégek,
szúrnak a székek,
s forró a föld
visszarúgnak a falak,
nyitott ajtók mögött pokol,
az életem engem okol,
nem tudom ...
Nagy a tér, nagy sivatag,
száraz a víz, és esik az eső,
behunyom a szemem és fényeket látok
szédülök ... nem tudom ...
ha felugrom, csak leesek,
takarózom, mégis fázom,
az esernyőm nem is látom,
nem tudom ...
ugranom kell mégis,
futnom kell most már valahova,
most azonnal ...
nem tudom ...
(2001.04.21.)
--------------------------------------------------------------------------------
Simon Gyula
kép a falon
emlékezetem falán
kép, melyről kislányos-pirultan
mosolyogsz le rám, még érzem
bőröd melegét, s melled
szelíd lankáját, hol kíváncsi
ujjam önfeledten szánkázott
emlékeim csigalépcsőjén
ereszkedem szótlanul,
ajtók előtt hallgatózva, hangod, s
nevetésed keresve, sűrűsödő
homályban, tapogatózva, kedvetlenül,
elveszetten
--------------------------------------------------------------------------------
Halász Ildikó
About you…
The dream which
was born in me in fire
Is full of pain
Full of desire
And it's about you.
The signs otf the gods
You're wearing
Are full of light
Full of trembling
They're remind me
To the only life - evidence
To the real sense of my existence
Because
You're the beginning
You're the cue
All the clues here
Speaks about you.
--------------------------------------------------------------------------------
Szabó Linda
Ahogy jössz felém
Erejét veszti a tavaszi eső,
A felhő ritkul, és jön a reggel,
A köd feljebb száll, tisztább a látkép,
S én figyelem növekvő félelemmel
Az utat, ahonnan jönni fogsz
Kemény, jól ismert lépteiddel,
Ahogy főszereplő sétál a színre,
És hogy hatást kelt jelenése.
Már fel is tűnik alakod,
Ott jössz, a tér másik oldalán,
A szemed távolba néz - s csak
Most fedez fel; nem is sejted talán
Milyen régóta várok itt
- Miattad keltem ilyen korán -
Nem tudod, hogy megláttalak,
S hogy órák óta vártalak.
Azt hiszed, nem vettelek észre,
Pedig követem minden mozdulatod',
Megérzem, hogyha közeledsz,
Mint haldokló sejti a napot
Amelyen majd kimúlik,
S bár minden merszem kissé erőtlen vára tart,
Évek múltán majd mondhatom, hogy emelt fővel utáltalak.
Még ha minden, ami nekem fájt,
Egyben téged is lealázott,
Miért érzem mégis minden pillanatban,
Hogy csak engem sújtott az átok?
Mert látlak jönni gondtalan,
Jó kedvvel, mint ahogy nagy hírű királyok
Léptek be megtelt, fényes trónterembe,
Ahol szép számmal várakoztak megtisztelő kegyeikre.
Itt állsz mellettem, és töretlen
Büszke fény az arcodon,
Félelem haragra vált
És csak megvetésbe fojthatom,
Hogy merőn hihessem: gyáva vagy,
Nem állsz szilárdan lábadon,
Nagy erőd csupán a látszat,
Csak leple minden gyávaságnak.
Hogy nyugodt vagyok, ezt kell látnod,
De most mégis be kell vallanom:
Kiolvashatatlan arcom mögött
Nem gyűlölet van, bár akarom,
Nem is dermesztő megvetés, csak a
Vigasztalanságot titkolom,
Hogy ingerlő büszke lényedet megszerettem,
És küszködöm, hogy elfelejtsem.
Elhiszem, hogy jobb lesz így,
De mégsem ad vigaszt,
Mondhatnám nem érdekel,
De nem volna igaz,
Mellettem vagy, én mégis egyedül
Állok a saját térfelemen;
Az eső, a szél, a föld is mást súg, én
oktalan, mégis hiszem,
Hogy te fogsz engem megkeresni, s talán
itt leszel egyszer velem.
1999. június 12. Moszkva tér
--------------------------------------------------------------------------------
Alexej
Őrült pók
A hosszan szőtt selyemfonalat,
Visszabontani; Nem tudom!
Az időnek hátra arcot
Parancsolni; Nem tudok!
Emlékezni, felidézni, az
Apró árnyakat megvilágítani,
A tán sohasem létezett,
Szép pillanatokra gondolni,
Magamat újra lejátszani;
Nem tudom!
Mintha őrült volnék
/És talán az is vagyok/
Magamba roskadva álmodok.
Hogy igenis, kellek még!
Mint egy pók,
Szövöm a hálót
Hogy lesz-e vége, eredménye;
Nem tudom!
De mint egy öreganyó
Én csak szövöm, a hálom!
|
|
|
A H É T V E R S E
|
József Attila
Kései sirató
Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyű lány, ha odaintik,
kinyújtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállítani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget.
Utoljára Szabadszállásra mentem,
a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál.
Tőlem elvetted, kukacoknak adtad
édes emlőd s magad.
Vigasztaltad fiad és pirongattad
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
Levesem hűtötted, fújtad, kavartad,
mondtad: Egyél, nekem nősz nagyra, szentem!
Most zsíros nyirkot kóstol üres ajkad -
félrevezettél engem.
Ettelek volna meg!... Te vacsorádat
hoztad el - kértem én?
Mért görbítetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék!
Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hízelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve -
nem hallod, mama? Szólj rám!
Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.
1935 / 1936. december
|
|
|
A H É T E L E M Z É S E
|
Mai tudományos elemzésem témája:
Halász Ildikó
Éjjel
Általában nem szoktam megindokolni, hogy miért pont az adott költeményt választottam elemzésem tárgyául, ezért most sem teszem. Mielőtt azonban bárki is elfogultsággal vádol be kell vallanom, hogy nekem tetszik ez a vers.
Tudom, hogy ez elég meglepően hangzik egy - elvileg semleges - elemző tollából, de ahogy egykori mesterem, volt tanárom és pályatársam, azaz én mondtam:
"Minden elemzés és kritika magán viseli a szubjektum jambikus reinkarnációját, amely azután devalválódik az
objektív megközelítés aspektusában."
Ennek ellenére megpróbálom nemcsak a mű értékeit kidomborítani, de a hibáit is számba venni.
A vers tulajdonképpen egy pillanatfelvétel. Egy jól exponált érzelemkitörés, a költőnő vélhetően saját, gyötrő
érzéseiről, gondolatairól. Az alapprobléma több ezer éves: egy fájdalmasan elmúló, az éj sötétjébe vesző szerelem, amely itt-ott még fényes gondolat-villámokat vet az élet ezen szakaszának fekete felhőkkel teli egén. Aki nem érzi megmosolyogja, aki átéli megszenvedi. Aki jól írja ki magából, annak fájdalmában osztoznak akik olvassák, és ezáltal könnyebben cipeli a terhet. És ettől jó ez a vers, mert amikor olvasom érzem a költőnő fájdalmát, látom ahogy a semmibe fúrja szomorú tekintetét.
De nézzük a verset egy kicsit részletesebben:
A címválasztás hibátlan. Rövid, tömör és kifejezi azt, amiről szól a költemény. Életünk azon magányos, sötét
periódusát, amikor akaratunkon kívül elveszítünk valakit, akit a magunkénak hittünk. Aki a napfényt lopta a
mindennapjainkba. Az éjjel itt lényegében nem más, mint szinonimája a magánynak, a fájdalomnak, a nappalra várásnak. Az első két sor, mint valami irodalmi Matrjóska-baba nyitja meg a verset. Az ég magába zárja a házat, amelynek ajtaját magára zárja a költőnő, aki a szívébe zárta hűtlen kedvesét. Mint egy csatátvesztett, harcedzett hadvezér próbál büszkén felejteni, és csak befelé sírni, hogy a sereg, s az ellenfél ne lássa a fájdalmát. Egykedvűen veszi tudomásul, hogy az élet megy tovább, de mintha már kívülről szemlélné azt. A jó és a rossz dolgok egyaránt felsejlenek a múltból, de a kihűlt avar már nem zizeg távolodó szerelme lába alatt.
Nagy Lajos
|
|
|
