|
Interaktív Irodalmi Folyóirat Internetre - 24. szám
|
|
V E Z É R C I K K
|
Kertész leszek
Mottó: "Keresztre feszített emlék csak a nemlét." (Nagy Lajos)
Fát nevelek, gyümölcseiből hátha egy-két Nobel szobrocska terem. Termett is. Itt termett. S aki ismeri Lorenzót, Ágit, Györgyit, Pongót, Okit, Évit, stb. az szeppenve kapta fel a fejét, Kertész Imre? Sose hallottam róla, na és te? Én sem. (A Kertész Géza azé' még rémlik valahonnan…)
Hát ez a mi sorsunk, (háttal sosem kezdünk mondatot!) és ez Kertész Imre Sorstalansága. "Kötelező" olvasmány kötetlen világunkban kötekedés helyett.
Ez a Nobel díj a mi ünnepünk is egy ici-picit, nem gondoljátok? Az Énekes Vazulé is, versestül, mindenestül. (Egoisták!) Mindenesetre a magyar irodalom ünnepe, és méltóbban nem is emlékezhetnénk meg róla mi É.K.T.-sok, mint a legújabb, legfrissebb Vazullal!
Túl vagyunk a Peer Gynt bemutatóján (főszerepben Rátóti Zoltán, hivatalos É.K.T. "magyarhang".), előttünk a hangos versek második felvonása, parádés szereposztással. Lassan felgördül a függöny, egyelőre azonban ennél többet most nem mondhatok. (Titokszoba.) Csak annyit:
- Mit mond a főnök, ha elkésel a munkából?
- Itt a "late" a tét!
(Na ok.(i), elhagyom a villát.)
Kertész leszek, fát nevelek. Keljetek Ti is a kelő nappal! Mert igenis van új a nap alatt, itt a 24. Énekes Vazul!
Az Így írunk mi remek.
Az Így írtok ti -re mek nem találok szavakat!
Védjegyeink: Izsák Gábor, Rudas Tibor, Varga Ágota, Magyar Norbert, Szabadai Viktor, Vékony Andor, Hanyecz István, Vaskó Ilona, Karaffa Gy, Paál Zsolt.
Időközben majdnem megszületett az É.K.T. fórum első közös verse. Kissé hosszú, de legalább nem rövid, viszont nincs vége. Ha valaki befejezné…
A hét versére egyre több ajánlás érkezik. (De minek, ha sosem veszem figyelembe?) Jó, figyelembe veszem. Legyen Faludy. (Ne csak a Penthouse címlaplánya legyen, hanem költészetével is ismerkedjünk megy egy kicsit.) Aki akarja, meg is tanulhatja a verset.
A hét elemzése felhívásra egyre nem több, nem is kevesebb, vagyis: egy elemzés érkezett! Úgy tűnik nem vagytok elég bátrak, kedves É.K.T.-sok, ezért kénytelenek vagyunk ismét Mi elemezni. Nem teszitek ki az ablakba, az biztos!
Fergeteges, szókimondó, provokatív. Nézhetetlen. Claudia show Máté Krisztinával.
Nobel díj és Énekes Vazul. Mára ennyi. Vigasztalásul meg annyi, díj az nem biztos, hogy lesz a következő száz évben, Vazul (talán) még igen. (Miért talán? Ez talány.)
Jó szórakozást! (És szép napot, szép reggelt, szép estét! - a televízió és az egyéb média nyelvújító szerepe, sajnos elvitathatatlan.)
|
|
|
Í G Y Í R U N K M I
|
Nagy Lajos
GONDolatok 14.
(Feltámadás)
Keresztre feszített emlék
Csak a nemlét.
Már itt vagyok újra.
Egy rég nem látott vendég
Kit nemrég
Megérintett Isten ujja,
S oly szörnyűt álmodott,
Hogy feltámadott.
Éjszakákat sírtam,
S nem írtam,
Pedig megtelt a lelkem.
Épphogy csak kibírtam,
De senkit sem hívtam,
Vagy csak nem mertem.
De mit az éjszaka csendje rám adott
Megértettem. Halott lelkem feltámadott.
Revuczky Mátyás
Egyedül
Nem kell vert sereg oda,
Hol buktam magam
Lován, magam miatt.
Nem kell vert sereg oda,
Hol sírni volna kedvem,
A sors mily mostoha.
Nem kell vert sereg oda,
Hol embert veszít e
Feszített föld megint,
Nem kell vert sereg oda,
Hol némán állva
Arcom az égre feltekint.
Együtt ne sírjon velem senki,
Nem kell jó barát,
Nem kell áruló.
Együtt ne sírjon velem senki,
Mert ez az út
Csak egyedül járható.
Együtt ne sírjon velem senki,
A holdat így is erősen látom,
Együtt ne sírjon velem senki,
Egyedül zokogok
S állok a világon.
Egyedül zokogok
S állok a világon.
|
|
|
Í G Y Í R T O K T I
|
Paál Zsolt
Őszutó
Poros ösvényen bandukol az est,
szél szaglássza a rongyolt utakat.
Elém szédül egy útszéli kereszt,
a megtépett, szürke ég alatt.
Recsegő levelet himbál a szél,
aranyló cseppek nyílnak az égben,
most ág rezeg, mint görcsös tenyér,
a halódó fák árnyas csendjében.
Feldőlnek a fák- megannyi haldokló -
még áhítva kortyolják a kék eget,
De madárra mordul az útszéli kóró,
s felveri a szürke nagy hegyeket.
--------------------------------------------------------------------------------
Izsák Gábor
Céllövölde
Kétpálcás bábu a testem
mellettem kopott matrica rólatok
felettem a borús ég giccsfestményen
előttem puskacső, remegve hallgatok.
Feszült álom nélküled a nap
csattogó redőnyként jön az este
messze krisztusi arc, elől hideg karom
szorítja testem s lelkem egybe.
--------------------------------------------------------------------------------
Vaskó Ilona
Egyszerű szavak
Hálás lehetnék azért, hogy vagy nekem!
De minek a hála, ha jobb a szerelem?
Mi van, ha minden tagadással,
Önmagunk tagadjuk?
Mekkora harc ez kérem, mily nehéz…
Közben az igazat is mondhatjuk.
Miért ne mondhatnám,
Hogy kísértesz minden mozdulatban?
Hogy ott vagy velem mindig,
Reggel, este, jó és rossz hangulatban.
Te neved gépelem, míg ülök a gép előtt,
Rád gondolok, míg iszom a kávém délelőtt.
Neked csörren, a telefon minden csörgése,
Arcodról szól a papírlapok zörgése.
A fénymásoló érted indul el reggel,
A fax is csak neked tekercsel.
Tollamból érted folyik a tinta, míg írok,
Közben zsibbadtan csak arra gondolok,
A te monitorodon is az én arcom látod?
Enyémre a tiédet varázsolták az álmok.
Egyszerű szavakba öltöztettem szerelmem,
Én így vagyok hálás, azért, mert vagy nekem!
--------------------------------------------------------------------------------
Rudas Tibor
Bizonytalanság
Lila fátyol, mi beborítja fejem, s csak téged látlak benne.
E fátyol mely lelkemnek melegség, s szívemnek ütemet adó lelkesség.
S hiába bármily szó, vagy hirtelen gondolat, szívem diktálja e sorokat.
S szívnek megálljt mondani nem lehet, mivel szívem egy van, s ez egy téged szeret.
Látom a napfelkeltét, mely ragyog, mint arcod midőn reám mosolyog.
Egész nap, ha nem vagy velem, s nem láthatlak, szívem súlya folyton hasogat.
Midőn pedig láthatlak, s velem vagy, oly tehetetlennek érzem magamat.
Mint mikor az újszülött, ki keresi anyja melegét, s törékeny teste helyét nem lelé.
Szavam eláll, csupán az érzéstől, hogy mellettem vagy, s a szavak csak marják torkomat.
Szavak, melyek ha elhagynák ajkamat, lehet hogy nekem megkönnyebbülést hoznának, s szíved kapujának kulcsához juttatnának.
Ily bátortalan, még nem voltam, mint mikor mellettem jársz, s vagy.
Oly gyerekesnek érzem magam, mint az iskolában két kamasz.
De te oly erőt sugárzol, mint az atom, mi ha robban, felperzseli az eget s napot.
Félek, félek az elutasítástól vagy, hogy megbántalak.
S e kételyek teljesen elnyomják gondolataimat.
S én nem tudom mitévő legyek, merjek, vagy ne merjek, csak azt tudom, hogy nagyon szeretlek.
--------------------------------------------------------------------------------
Varga Ágota
Sötétfény
Belenézek a gyertyalángba,
s elmerengek egy téli éjszakán.
Hóba borul a hegyek háta,
S pihe-puha pehely száll reá.
Bent forróság önti el a tested,
Kint már a hideg ráz.
Jó és rossz vivődik benned,
s elalszik a gyertyaláng.
Sötétség borul a szobára
már csak az üresség él.
Merre van a fény forrása?
S megtalálom-e még?
--------------------------------------------------------------------------------
Magyar Norbert
Panírozott Villámcsapás
A Halmájkonzerv tetején üldögélve
Átsuhan a felszabdalt lángnyelv a fénybe,
Nem révbe ért a titok,
Hogy génkezelt cafatokat hasítok a térből,
Mint derült égből a panírozott vilámcsapás
Kirántsak mást, vagy jó lesz ez a hormon?
Mint túlszívott kakasok a Holdon
Csak a tejfölszáraz gallyakat hordom a tűzre,
Itt meg az Űzbe-
Gisztáni struccszélességű mosolyürülék,
Én is örülnék, ha végre eltűnne ez a mocsok,
Galaktikusan begombázott medvebocsok árulják a sajtot,
Meg a mézet, amit Micimackó a raktárba hajtott
-Enyhén kimelegedtem, de a DÁV megtartott
a folyamatban látom meg a harcot:
most más arcot viselek-
isteni tisztelet A Szónak,
meg a mindent sterilizáló
villámhárítónak.
--------------------------------------------------------------------------------
Szabadai Viktor
A legutolsó ima
Most, hogy a világ
Helyrehozhatatlanul
Előttem fekszik lázas
Lerészegedett romjain
Mint soha nem létezett
Megváltó igék közt
Elveszett
Boldogság-koldus
Könyörgöm, imádkozom
A hajnal bús istenét
Elbódult agyam tompa morajlása
Zúgja
Semmibe süllyedő emlékét:
Szabadíts meg!
--------------------------------------------------------------------------------
Vékony Andor
A vágy
Ha átölelnél és én is átölelhetnélek, végetérne a végtelen
várakozás, beteljesedve kialudna az örök vágy. Testem a tested
lenne, tested a testem lenne, egymásba feloldódva, egymásba
elmerülve - megszűnne a külön, és nem lenne más csak az EGY.
Ha ölelés után elengednél és elmennél, - és én is elengednélek, -
benned gyúlna fel a vágyam. S én csak maradnék, kifosztva és
betelve, várva egy újabb találkozásra.
Ha hosszú-hosszú útra mennél, vinnéd vágyam' és az álmom', - mit
neked szánva a szívedbe zártam. S hogy nekem mi maradna ? Te! Te!
Te! Igen Te mindig megmaradsz nekem. Még ha nem tudja senki sem.
Még ha nem tudja senki sem, vagy ha mindenki tudni véli, én
lelkem mélyébe zárom közös perceinket és mélységük titkait.
--------------------------------------------------------------------------------
Hanyecz István
Ősz 2000-10-23
Október napjai jönnek csendesen idesettenkednek
Mifelénk már csak a hideg zordon szelek tévednek
Még makacson csüngő faleveleken dalt énekelnek
Majd vidáman libegve landolnak földjére az kertnek
Fa levelén kövér eső csöppek vígan szökdécselnek
Mint fénylő gyöngy megannyi szemünkbe szöknek
Játékos hangon ágak közt ők vidáman csillingelnek
Sokezer fának megsárguló leveleit a földre tepernek
Bokrok s fák ezer levei egymással versenyre kelnek
Sárga barna színűek ágon csüngve aranylón szépek
Kerteknek sokszínű virágai ez táj elöl már elszöktek
Keblére a jó öreg ősz évszaknak ők elsőként siettek
Hűlt helye van lomboknak s kopár ágak meredeznek
Madaraknak búcsúztató éneke kórusban csengenek
--------------------------------------------------------------------------------
Karaffa Gy
Szójáték, avagy verssel a verstelenségért
Segítségül hívnálak,
mondanám: szeress!
Segítségül mondanám:
Hívlak, szeress!
Két vers között
szemeidre akasztanám
fel magam,
pont mint egy kabátot.
Eldobnálak, hogy kínt okozzak,
hogy érezd végre mi az a kín.
Hogy fájjon minden mozdulat,
hogy fájjon minden gondolat,
mint a sínnek fáj, ha nyugalmába
belerobog egy vonat,
hogy fájjon a szemed,
mint a versnek fáj,
ha a kezedbe veszed.
Verssel könyörgök
a verstelenségért.
Igaz szándékom a szándéktalanság.
Szégyenem, hogy nincs szégyellnivalóm.
Beszédességem oka,
hogy ennyire tán senki sem
szeretett nem beszélni,
hogy ennyire tán senki sem akart
nem verset írni:
Verssel könyörögni
a verstelenségért.
|
|
|
A H É T V E R S E
|
Faludy György:
Tanuld meg ezt a versemet
Tanuld meg ezt a versemet,
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tied, kölcsönveszik,
a közkönyvtárban elveszik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik, elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég -
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.
Tanuld meg ezt a versemet,
mert nemsokára könyv se lesz,
költő se lesz és rím se lesz,
és autódhoz benzin se lesz,
és rum se, hogy leidd magad,
mivel a boltos ki se nyit,
s kivághatod a pénzedet,
mert közeleg a pillanat,
mikor képernyőd kép helyett
halálsugarat közvetít,
s mert nem lesz, aki megsegít,
ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet
Tanuld meg ezt a versemet,
s mondd el, mikor kiöntenek
a lúgtól poshadt tengerek,
az az ipar hányadéka már
beborít minden talpalat
földet, akár a csiganyál,
ha megölték a tavakat,
s mankóval jön a pusztulás,
ha fáján rohad a levél,
a forrás dögvészt gurguláz
s ciánt hoz rád az esti szél:
ha a gázmaszkod felteszed,
elmondhatod a versemet.
Tanuld meg ezt a versemet,
hogy elkísérjelek. Lehet,
s túléled még az ezredet,
s pár kurta évre kiderül,
mert a bacillusok dühödt
revánsa mégse sikerül,
s a technológia mohó
hadosztályai több erőt
mozgatnak, mint a földgolyó -
memóriából szedd elő
s dúdold el még egyszer velem
e sorokat: mert hova lett
a szépség és a szerelem?
Tanuld meg ezt a versemet,
hadd kísérlek, ha nem leszek,
mikor nyűgödre van a ház,
hol laksz, mert nincs se víz, se gáz,
s elindulsz, hogy odút keress,
rügyet, magot, barkát ehess,
vizet találj, bunkót szerezz,
s ha nincs szabad föld, elvegyed,
az embert leöld és megegyed -
hadd bandukoljak veled,
romok alatt, romok felett,
és súgjam néked: tetszhalott,
hová mégy? Lelked elfagyott,
mihelyst a várost elhagyod.
Tanuld meg ezt a versemet.
Az is lehet, hogy odafenn
már nincs világ, s te odalenn
a bunker mélyén kérdezed:
hány nap még, míg a mérgezett
levegő ólomlapon
meg a betonon áthatol?
s mire való volt és mit ért
az ember, ha ily véget ért?
Hogyan küldjek néked vigaszt,
ha nincs vigasz, amely igaz?
Valljam meg, hogy mindig reád
gondoltam sok-sok éven át,
napfényen át és éjen át,
s bár rég meghaltam, most is rád
néz két szomorú, vén szemem?
Mi mást izenhetek neked?
Felejtsd el ezt a versemet.
|
|
|
A H É T E L E M Z É S E
|
A szerkesztő előszava: "az Énekes Vazul hasábjain eddig a tisztelt olvasó nem találkozott kifejezetten politikai töltetű szennyirodalommal. Ennek azonnal véget kell vetni! A politika beette magát mindennapjainkba és még olyan, első látásra akár elfogultnak tűnhető keményvonalas elmék is objektív médiumokká váltak, hogy az csak na! Elvégre, sajtószabadság van, vagy valami olyasmi. (Ennél egyértelműbben viszont nem merek fogalmazni…) Mindenesetre az alábbi elemzés természetesen kitaláció, egy (két) bomlott elme képzelgése. Csak erős idegzetűeknek ajánlott, akik még nem jutottak el odáig, hogy semeddig."
Mottó: " Az É.K.T. fenntartja magának a hülyeséghez való jogot!"
Mai tudományos elemzésem témája:
Szabó Linda
Ahogy jössz felém
Erejét veszti a tavaszi eső,
A felhő ritkul, és jön a reggel,
A köd feljebb száll, tisztább a látkép,
S én figyelem növekvő félelemmel
Az utat, ahonnan jönni fogsz
Kemény, jól ismert lépteiddel,
Ahogy főszereplő sétál a színre,
És hogy hatást kelt jelenése.
Már fel is tűnik alakod,
Ott jössz, a tér másik oldalán,
A szemed távolba néz - s csak
Most fedez fel; nem is sejted talán
Milyen régóta várok itt
- Miattad keltem ilyen korán -
Nem tudod, hogy megláttalak,
S hogy órák óta vártalak.
Azt hiszed, nem vettelek észre,
Pedig követem minden mozdulatod',
Megérzem, hogyha közeledsz,
Mint haldokló sejti a napot
Amelyen majd kimúlik,
S bár minden merszem kissé erőtlen vára tart,
Évek múltán majd mondhatom, hogy emelt fővel utáltalak.
Még ha minden, ami nekem fájt,
Egyben téged is lealázott,
Miért érzem mégis minden pillanatban,
Hogy csak engem sújtott az átok?
Mert látlak jönni gondtalan,
Jó kedvvel, mint ahogy nagy hírű királyok
Léptek be megtelt, fényes trónterembe,
Ahol szép számmal várakoztak megtisztelő kegyeikre.
Itt állsz mellettem, és töretlen
Büszke fény az arcodon,
Félelem haragra vált
És csak megvetésbe fojthatom,
Hogy merőn hihessem: gyáva vagy,
Nem állsz szilárdan lábadon,
Nagy erőd csupán a látszat,
Csak leple minden gyávaságnak.
Hogy nyugodt vagyok, ezt kell látnod,
De most mégis be kell vallanom:
Kiolvashatatlan arcom mögött
Nem gyűlölet van, bár akarom,
Nem is dermesztő megvetés, csak a
Vigasztalanságot titkolom,
Hogy ingerlő büszke lényedet megszerettem,
És küszködöm, hogy elfelejtsem.
Elhiszem, hogy jobb lesz így,
De mégsem ad vigaszt,
Mondhatnám nem érdekel,
De nem volna igaz,
Mellettem vagy, én mégis egyedül
Állok a saját térfelemen;
Az eső, a szél, a föld is mást súg, én
oktalan, mégis hiszem,
Hogy te fogsz engem megkeresni, s talán
itt leszel egyszer velem.
1999. június 12. Moszkva tér
Kimondhatatlan öröm számomra, hogy a neves írónőnek pont ezt a művét elemezhetem. Ennek két oka is van: az egyik, hogy más művét nem ismerem, a másik nem lényeges. Többen felkaphatták a fejüket, hogy miért is írom azt, hogy "neves" írónő. Nos a válasz egyszerű. Mert nem névtelenül küldte be hozzánk költeményét. Tehát van neve és azt vállalta is a nagy nyilvánosság előtt. Igen kérem ez sem elírás, hiszen az Énekes Vazult ma már - statisztikailag bizonyítottan - többen olvassák, mint két évvel ezelőtt, és pesszimista előrejelzések szerint ez a mutató jövőre sem fog számottevően csökkeni. Na de most ne az ÉV-vel foglalkozzunk, lássuk, mit mond nekünk a vers.
Amikor először elolvastam a költeményt az ÉV 18. számában, azonnal tudtam, hogy nem szabad felkoncolnom az ironikus verselemzés oltárán. És higgyék el kérem, hogy nem a terjedelmétől vagy a tartalmától ijedtem meg. De.
Második és harmadik olvasás után azonban rájöttem, hogy ez a költemény megérdemli az újraolvastatást, a szakértői megvilágítást, a literál-archeológiai feltárást.
Úgy vélem sokan azt gondolják, hogy ez egy szerelmes vers. És mekkorát tévednek! Csak az igazán vájtszemű irodalomkritikus (azaz én) veszi észre, hogy ez valójában egy erősen politikai színezetű választási kampányvers. Ugye most meglepődtek a tisztelt olvasók! Ugye szeretnék, ha lerántanám a leplet, ha bebizonyítanám már-már infantilisnek tűnő állításom helyességét! Kérem, hogy a gyengébb idegzetűek még most hagyják abba az olvasást, és nézzék meg inkább a Fókuszt. Akiknek viszont még most sincs elege a mindennapi politikai dresszingből, jöjjenek velem forró nyomon.
Az első pár sorban gyönyörű természeti hasonlattal utal a költőnő a FIDESZ MPP egyre inkább csökkenő politikai támogatottságára és egy tisztább, átláthatóbb jövő felé tekint félve, ahonnan már közeledni sejlik egy jól ismert "keményvonalas" párt, az MSZP. Az írói leleményesség netovábbja, hogy mindez pont a Moszkva téren történik, bár a dátum csalóka (engem azonban ezzel nem tudott megtéveszteni a jól ismert magyar karate-sorozat női főszereplőjének névrokona).
A második strófából (számomra) egyértelműen kitűnik, hogy maga a mesélő (vagyis a költőnő) az SZDSZ-t személyesíti meg, aki (amely) már régen várja, hogy beérjen a hűség gyümölcse.
A következő versszak első két sorában talán csak nekem tűnt fel, hogyha összeolvassuk a harmadik szó ("nem") utolsó betűjét (M), az ötödik szó ("észre") második kettős betűjét (SZ) és a második sor első szavának ("Pedig") kezdőbetűjét (P), igen kérem nem tévedés, a Magyar Szocialista Párt rövidített változatát kapjuk meg (MSZP). Ugye milyen érdekes?! Mi ez, ha nem az általam elmondottak bizonyítéka. De kérem, még tegyék le a telefont! Ne hívják a demokrácia vonalat! Ezután jön csak a "hullagyalázás".
"Megérzem, hogyha közeledsz,
Mint haldokló sejti a napot
Amelyen majd kimúlik,"
Ugye már Önök is tudják kire utal a vers szerzője. Hát persze, hogy tudják. Ma már biztosan…
Azután - a harmadik versszak utolsó két sorában - ismét az SZDSZ-re utalva dicséri annak távolságtartó büszkeségét, amely később alapul szolgálhat arra, hogy - egy esetleges koalíciós szakadás esetén - elhitesse, hogy sohasem értett igazán egyet a másikkal. Ez ma már mondhatni bevált politikai gyakorlat.
A Negyedik versszakban nyíltan színt vall a költőnő, soraiból egyértelműen kitűnik pártkötődése. (Vesztes fél.) A győztes pártot nyíltan vádolja önkényuralommal, vagy miképpen magyarázhatnánk másképpen a "király" kifejezést eképpen?! Ezzel persze saját magam által ez előzőekben felvázoltakkal mondok ellent, de sebaj! Ez mélypolitika!
A vers további részében az árokásás folyamatát fejezi ki a költő, rendkívül kifinomult érzékkel. Ez a rész akár a 2002 évi választási ciklus szocioesszenciájának is felfogható. "Félelem", "harag", "megvetés", szinte halljuk, ahogy az ásó belecsap az ázott anyaföldbe. Gyávaság, és végül gyűlölet. Az árok kész. Egyik partján a költőnő, a másik partján pedig? Hát így szakítja ketté a társadalmat, a faluközösséget, a családot, a rokonságot, az anyóst, a névtelen alkoholisták klubját, a népdalkört, a kispályás labdarúgó csapatot, valamint az amatőr színjátszók körét a politika!!!
A vers tetőpontját azonban nem itt, az árokásásban éri el! (Mert nemhogy tetőpont, inkább mélypont ez az árok, mélyéről riadtan pislog, mint a zöld leveli béka zakóban az ártatlan olvasó, aki nem is tudja valójában hogyan is keveredhetett ilyen mélységekbe! És a zakó hogyan került rá?)
Zseniális és egyben rendkívül egyszerű a megoldás, amely egyben a fő mondanivalója is a versnek: "mégis hiszem, hogy te fogsz engem megkeresni, s talán itt leszel egyszer velem."
A megbékélésbe vetett hit, az árokparton egyedül álló (viharban!) költőnő békejobbját nyújtja az ellenségnek. Megrázó, igaz pillanatok ezek. Mondhatni abszolúte tudásalapú, européer értékrend, amelyre mi Ékátások rendkívül büszkék vagyunk és csak támogatni tudjuk egymást, ha már túl sokat ittunk!
S bár nagykoalícióra buzdító sorai a költőnek egyhamar nem fognak valóra válni, az árokbetemetésben mégis megtette az első, tétova lépést. Most a másik félen a sor. A hatalmon lévőn.
(Felhívom az olvasók szíves figyelmét, hogy a költőnő 1999-ben vetette papírra gondolatait, tehát sorai nem egy kiragadott politikai ciklushoz köthetők, azon átnyúló, már-már köztársasági elnöki magaslatokat elérő hídverés ez! Hídverés Európa felé. )
Elvtársak! Lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség! Mi megszültük a megoldás nehéz könnycseppjeit. Várjuk a zsebkendőtartókat!
Lejegyezte:
Nagy Lajos objektológus, esztéta (sz.t. ta(g)), Revuczky Mátyás szélsőközépoldali neutro-origonista, független
|
|
|
