|
Interaktív Irodalmi Folyóirat Internetre - 3. szám
|
|
V E Z É R C I K K
|
Májusi számaink összeállítása az irodalomtörténetben egyedülálló ok, egy előre bejelentett alkotói szabadság(!) miatt majdnem végveszélybe sodródott. Mi lesz velünk szeretett költőnk és kritikusunk harmat(gyenge) friss, üde írásai nélkül? Megengedheti-e magának az É.V. egyik zászlóvivőjének nyakon lövését, holmi jogi szigorlatokkal? Nem szenvedünk-e oly színvonalzuhanást, amelyet látogatóink tömeges elvándorlása követ? Vagy inkább elklikkelése. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy szerkesztőségünk felkutatta és meg is találta azon prominens személyeket, akik az ÉKT szellemiségéhez méltón, korunk legszigorúbb EU irodalmi és ISO 9002-es szabványainak megfelelő színvonalon pótolják oszlopos tagunk átmeneti önkéntes visszavonulását.
Íme az étlap:
Az Így írunk Mi rovatban lelepleződik a két költő fenomén. Nagy Lajos és Revuczky Mátyás valaha írt leggyengébb alkotásai! Folytatódik az Utolsó Költemény, valamint – Nagy Lajos évi rendes alkotói szabadságára való tekintettel – Tőlem olvashatjátok a KÉK c. verset.
Dagad, mint Tisza, az így írtok Ti rovat. Ezen a héten három a párom és négy szerző mutatkozik be.
JÖN! JÖN! JÖN! Rozsda Ottó hihetetlen kalandjai! Az ÉKT birtokába jutott páratlan (oldalú) dokumentum egy sportoló embert próbáló, nagyszerű teljesítményéről, aki megállás nélkül 100 kilométert gyalogolt. A Kinizsi Százas Igaz története. Csak az Énekes Vazulban. Hat egyenlő részletben. Nem vers, próza.
Bacchus tovább írja borverseit, Kalandor büszkesége elolvad (szerelmi gödörbe zuhan) és bemutatkozik egy tehetséges székesfehérvári gimnazista, Balázs, aki még megengedheti magának azt a luxust, hogy „Álomvilág”-ban éljen.
Heti elemzésünket – N.L. alkotói szabadságára való ismételt tekintettel (lásd fentebb) – Ingó-Tus, az ifjú költők rettegett kritikusa jegyzi. Nem alaptalanul rettegett. Nem alaptalanul kritikus.
A hét verse Bodlaire tollából ered. Véletlenül egy szimbolista alkotás. Az Albatrosz.
Tévé ki, internet be, olvassatok!
Revuczky Mátyás (Ingó-Tus)
|
|
|
Í G Y Í R U N K M I
|
Nagy Lajos és Revuczky Mátyás
A kocsma
Tragikomédia – népdalfeldolgozás
Bé mentem a kocsmába
Jaj, de jó, jaj, de jó,
Bé léptem egy pocsolyába,
Jó együttes a DIO, a DIO.
Iszok vizet sohashe,
Dirr-durr, bom, bom, bom,
Én szerintem jó mese
A Mirr-mur és a Pom-pom (pom)
Nem is jó az barátom,
Én se iszom soshe,
Mert a vizet kihányom.
Nem iszod azt te she,
Nem issza azt meg a jó ló,
Jó mese a Pöttöm Palkó.
Itt jeszty a heppi end!
--------------------------------------------------------------------------------
Nagy Lajos és Revuczky Mátyás
Pocsolya
Amott egy nagy pocsolya,
Olyan, mint a kocsonya.
Benne úszik béka füle,
Lomb alatt a fülemüle…
--------------------------------------------------------------------------------
Az Utolsó Költemény (2)
III. szín
A színpad képe megváltozik. Megjelenik Sárga poéta, mögötte halotti menet egy koporsóval. Benne a volt felesége. Monoton lépkedés közben halott asszonyához beszél.
Sárga poéta:
Itt hagytál. Miért?! Miért mentél tova,
Miért téged vitt el a halál sötét lova?
S miért kérdem én tőled azt, hogy miért?
Hisz megvigasztal majd a fővárosi Piért!
Néhány reklámtollat vesz elő és szétdobálja a közönség soraiban. Majd rájön tettének komolytalanságára és szomorú arccal folytatja monológját.
Sárga poéta:
Nem létezel. Nem vagy már nekem!
Két csillogó szemed nem játszik már velem.
Könnyed mozdulatod áthatol a sírba,
S lelkem lelked előtt ráborul a sírra.
Zokogva megáll a sírhant előtt és kacagva végignézi, ahogy halott aráját leengedik a gödörbe.
Tömeg:
Borzalom!
Angyalok:
Üvölt és sír dalom!
Kar: (a rím kedvéért)
Ez itt egy sírhalom.
A tömeg elvonul, Sárga poéta egyedül marad a temetőben. Komor gondolatai hangot öltenek a szélben.
Sárga poéta:
Hozzád szólok most, rég nem látott barát,
Ki miatt vesztettem negyvenhárom arát!
Segíts most nekem, hogy ne fájjon e gikszer,
Hisz nem segít itt már a miszter és a Miss Hair!
(sem)
Óriási kínok közepette a sírra borul és jajgatni kezd. Pár perc múlva jön a temetőcsősz és feljelenti csendháborításért.
Kórus:
Jaj! Micsoda tragédia!
Nép:
Még kér a nép, később már nem fog! – a tollam.
(Folytatjuk!)
--------------------------------------------------------------------------------
Revuczky Mátyás:
KÉK
Óceán tol reám puha pára paripát.
Napfény égboltot sugárban szaggat át,
Fehér, taraj-lányok kacagva szaladnak,
Hajóm oldalához ha kihívón csapódnak.
Fél térdre ereszkedik a repedt vitorlarúd.
Savanyú szöget görbít mellém egy tükör.
A csillanása mégis kék, s az út,
melyről jöttem, hiába minden, meggyötör.
S amint az acél sziklatömb Sámsonként
töri rövidre karrierem szürke pálcáját,
a kék ismét csillan, most szemedben.
Vadabbul kissé, mint szokott, s a szalonkék
viharmadárrá válva vijjogva riad át
tejkékbe, hol színemet kerestem.
|
|
|
Í G Y Í R T O K T I
|
Kalandor
Elolvadt büszkeség
Peckesen lépdelek.
Pedig szívem lágy keserv nyomja.
Azt hiszem épp Neked
Tartozom én, az élet bolondja.
De mért lennék adósod?
Talán Te nekem.
Ám tudom, ma már nem létezhetem
Nélküled. Eggyé lettünk.
Senki nem érezhet helyettünk.
S ezt komolyan mondom megint,
Senki nem veheti el érzéseink.
Szabadok vagyunk és szerelmesek.
Nem olyan nehéz eset.
Szerelem: a szabadság végső ármiája.
Ha ezt átéltük, már nem éltünk hiába.
--------------------------------------------------------------------------------
Bacchus
Néma kórus
Borúra derű,
De a dal keserű.
Enyésző táncát
Járja a néma kórus,
Hogy mi vagyok?
Egy küzdő koldus.
Át egy élet hosszán
Könyörgök egy
Perc örömért,
Kaphatok mást,
Mint egy viharos tengert
És némi vért?
A vér is csak cél,
Hogy járjam a kórus
Végenincs táncát,
De ahhoz nem elég,
Hogy letörjem izzó láncát.
A láncot, mely újra s újra
Felszívja a koldult vért,
Érdemes táncolni ezért?
--------------------------------------------------------------------------------
Csercsa Balázs
Álomvilág
A nappalok hogy bezárnak
Börtönébe ez álnok világnak.
Madár lelkem hogyha szállna
A napfénynek nehéz lánca
Nem ereszti, egyre tartja,
Hogy ezer árny üljön rajta.
De ha jő a hold,
S a fénylő csillag,
A börtönkapuk sorra nyílnak,
S már szállok magasan, érzem
Az édes álom, lágy ölében.
Lenn a rónák,
Erdők, völgyek,
Ezredéves, vaskos tölgyek.
Csodavilág, mit más sose látott,
Ébreszt bennem furcsa lángot.
Már látom is a vágyott helyet,
Mit kerestem, s melyet
Buja lomb, zöld erdő rejteget,
Hogy ne lássák a gonosz szemek.
Mert ez lakhelye minden jónak,
Friss pataknak, édes bogyónak,
S ez a hely, hol szorgos tündék
Méretlenül itatnak nepenthét,
Hogy hozzon gyógyírt bánatára
Annak, kit vár a valóság vaskos zára.
Így vagyok én minden éjjel,
Tele ezer reménnyel, kéjjel,
Hogy főm már nem árnyékolja be
Plútó izzó vasszekere.
Ám hamar vége ennek is,
Mint minden jónak,
S érzem súlyát a béklyónak,
Vár rám börtön
Tele kérdő rejtelemmel:
Büntetésem meddig töltöm?
--------------------------------------------------------------------------------
Rozsda Ottó
Az első Kinizsi százasom
(elbeszélés)
Minden hosszabb távú kiránduláson - az utóbbi időben pedig egy kirándulásom alatt többször is - szó esett a Kinizsi százasról. Szó esett, mert ebben az évben a túrák nagy részét olyan - főként szomori - ismerőseimmel tettem meg, akik már régebben túráznak és már többször is részt vettek a Kinizsi százason. Ha nagy túra élményről eset szó, mindig előjött valamelyik Kinizsi százas. Már az előző évben is szerettem volna részt venni a Kinizsi százason, de akkor nem sikerült a felkészülés. Ebben az évben viszont nagyon elszánt voltam…Úgy gondoltam ennél több időt sose tudok, és ezért nem is fogok felkészülésre fordítani, így ennél felkészültebb sem leszek soha…
Állítólag már hagyomány, hogy május utolsó hétvégéjén van a Kinizsi százas. Május 26-án, szombaton reggel háromnegyed négykor keltem, sietve felöltöztem. Gyorsan bepakoltam a hátizsákba, (már az előző nap este összekészítettem mindent – három szendvics, két banán, két tábla csoki, negyed kiló nápolyi, egy konzerv tea, egy három decis energiaital és másfél liter víz jelentette az ételt és italt; vittem továbbá egy pár tartalék cipőt, két darab rövidnadrágot és egy másfél négyzetméteres műanyag fóliát eső ellen). Mint minden hajnalban, így most is gyorsan megittam fél liter kakaót egy fél szelet kenyérrel és aztán indulás. Negyedötkor indultam a Trabanttal -Farda Lajos barátomhoz - Sárisápra. Háromnegyed öt előtt értem oda. Háromnegyed ötkor indultunk a Lajos Suzukijával Dorogra, ahonnan autóbusszal mentünk Pestre. A busz Esztergomból indult és negyed hat után pár perccel ért Dorogra. Könnyen fölfértünk, de ülőhely már nem volt. Azonban később többen leszálltak így le tudtunk ülni, Lajos Piliscsabán, én pedig Vörösváron. Fél hétkor értünk Óbudára, egy megállónyit villamosoztunk. Kicsit vártunk a HÉV-re, háromnegyed hétkor már Csillaghegyen voltunk. Itt kiderült, hogy nem csak én vagyok Bajnáról, találkoztam egy másik bajnai túrázóval is. A Farkas Csabi egy nagysápi haverjával – Csekő Robival - indult ugyanezen a túrán.
Bemelegítettek, mert mint mondták ők bizony futni fognak - ahol csak lehet - és így már este kilenc és tíz óra között a célban lesznek. Sok sikert kívántak az első túrámhoz. (Két hónappal később találkoztam a Csabival. A túráról is beszéltünk. Mondta, hogy éjfélkor ért a célba, a barátja pedig egy órával előtte.) Az én bemelegítésem abból állt, hogy lecseréltem a melegítőm egy rövidnadrágra, a katonaságtól örökölt kék sportnadrágra. Ez a nadrág több futóversenyen bevált, gondoltam itt is jó lesz.
A Csillaghegyi strandról indult a mezőny. Jól szervezett volt a nevezés, annak ellenére, hogy egy-egy HÉV-vel több száz induló érkezett.
Lajos barátommal reggel hétkor indultunk Csillaghegyről. Az út első részén semmi különös látni való nincs, szinte falusi környezetben hagytuk el a fővárost. Egy kis különbség azért akadt, ugyanis a városból kivezető utak mentén tengernyi szemét van. Ez már tavaly is föltűnt, de most mintha még több lett volna…
Bár nem mentünk lassan, de többen megelőztek bennünket. Többen, mint ahány embert mi előztünk.
Kerek három óra alatt tettünk meg az első 15 kilométert és jutottunk fel Hosszúhegyre, itt volt az első ellenőrző pont a Kinizsi százason. Ettünk, ittunk egy keveset, és közben gyönyörködtünk a szép kilátásban. Húsz percet időztünk el itt, majd folytattuk utunkat a Pilis felé. A meteorológusok jó időt jósoltak egész napra, nagyon bejött nekik az előrejelzés. Közel harminc fok melegben, zavartalan napsütésben jutottunk fel a Pilisre öt perccel a déli harangszó előtt. Közben több helyen megálltunk néhány másodpercre (volt, ahol egy-két percre is) ott, ahonnan szép volt a kilátás. A Pilisnyeregre tizenkettő óra negyven perckor értünk. Itt is volt egy ellenőrző pont, pecsételtettünk. Itt már legalább százan pihentek, ebédeltek. Akik a 25 kilométeres túrára jelentkeztek, azoknak itt véget is ért a kirándulás. Itt az erdő közepén egy kis szerelvényigazítás következett. Megigazítottam összegyűrődött zoknim, ittam egy kis vizet. Lajosnak már törte a lábát a cipő, vízhólyagra panaszkodott. Bosszantotta, hogy nem hozott magával még egy pár cipőt. Észrevette, hogy valahol elhagyta a sülös kék sapkáját, amit - mint mondta – már kezdett megszeretni. Tíz percet töltöttünk el ennél az állomásnál és indultunk tovább.
Még el sem hagytuk ezt a helyet, amikor egy kivágott fa tőkéjén Lajos megtalálta kék sapkáját. Az egyik fa tövénél egy kis ajándékot osztottak, egy kis zacskó diákcsemegét. Egy kis címke volt rajta, aki valamelyik állomásnál lepecsételteti, tíz százalék kedvezményt kap valamelyik túrafelszereléseket árusító boltban. („Körülbelül a 30.000 lépésnél tartasz. Gratulálunk!” Mountex)
(folytatjuk)
|
|
|
A H É T V E R S E
|
Charles Baudelaire
Az albatrosz
Olykor matrózi nép, kit ily csíny kedvre hangol,
albatroszt ejt rabúl, vizek nagy madarát,
mely, egykedvű utas, hajók nyomán csatangol,
míg sós örvényeken lomhán suhannak át.
Alig teszik le a fedélzet padlatára,
a kéklő lég ura esetlen, bús, beteg,
leejti kétfelé fehér szárnyát az árva,
s mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.
Szárnyán kalandra szállt, most sántít suta félsszel,
még tegnap szép csoda, ma rút röhejre készt,
csőrébe egy legény pipát dugdosva élcel,
másik majmolja a tört szárnyú bicegést.
A költő is ilyen, e légi herceg párja,
kinek tréfa a nyíl s a vihar dühe szép,
de itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja,
s megbotlik óriás két szárnyában, ha lép.
1859
(Tóth Árpád ford.)
|
|
|
A H É T E L E M Z É S E
|
Ingó-Tus
Mai tudományos elemzésem témája:
Álomvilág
Balázs melankolikus alkotása jól érzékelteti korunk ifjú nemzedékének komor jelenképét. Bár, hogy ez a jelenkép mitől komor, főleg Székesfehérváron, ahol csak egy kőhajítás (föl-föl dobott) a Velencei- tó, talány. Versében a helyét a való világban (pénz, drogok, fegyverek, no meg a bulák) nem lelő fiatalember elvágyódását, a megfoghatatlan, a dematerializált transzcendesbe való fájdalmas menekülését figyelhetjük meg. Az álnok világ, hol Plútó izzó vasszekere árnyékolja be gondolatainkat, börtön a költő számára. Teljes szívéből vágyódik el a valóságból egy olyan helyre, ahol rábukkanhat „lakhelyére minden jónak”. (Hogy mi az a minden jó, azt sajnos nem tudjuk meg…) Az édes éjszaka hozta álom az, amely szabad utazásra engedi a lelket, minden éjszaka egy újabb kéjutazás egy olyan földre, ahol a buja lomb eltakar bennünket a gonosz szemek elől és tündékkel kortyolhatjuk a (vélhetően jóízű) nepenthét. Kíváncsi lennék, hogy milyen Gonosz szemek elől kell elrejteznie költőnknek, azonban erre sem kapunk érdemben választ. Csupa talány ez a vers. Csupa kérdőjel. Vajh miért nem tudja költőnk álmait valóra váltani mindennapjainkban? József Attila így ír: „ehess, ihass, ölelhess, alhass, a mindenséggel mérd magad!” Balázs, te csak aludni akarsz?! (Ébresztő!) Az utazás ráadásul rövid, a vers végén ismét visszacsöppenünk a nappalokba, a jelen börtönébe. A vers egy költői kérdéssel zárul, mint egy jaj-kiáltás hangzik fel kétségbeesetten: meddig vár rá ez a sors?
Balázs könnyedén bánik el a rímek börtönével. „Jónak-bogyónak”, „tündék-nephentét”, igazán tisztán csengenek, bár, hogy a nephente mi, talán még sokat tapasztalt Nagy kollégám sem tudja, ha nincs benne alkohol, akkor biztos. A vers rímképlete szabadon szárnyal, akár csak gondolatai s ez a verselés csak előnyére válik a szabadság iránti vágy kifejezésének.
A vers egy kissé szomorú, egy kissé kesernyés, egy kissé naiv. Ettől válik kedvesnek. Csalfa kedvesnek.
|
|
|
