ÉNEKES VAZUL
Tartalom
A folyóiratról
25. szám
2002. 12. 20.
24. szám
2002. 11. 17.
23. szám
2002. 10. 08.
22. szám
2002. 08. 29.
21. szám
2002. 07. 11.
20. szám
2002. 06. 09.
19. szám
2002. 05. 23.
18. szám
2002. 05. 05.
17. szám
2002. 04. 08.
16. szám
2002. 03. 08.
15. szám
2002. 02. 21.
14. szám
2002. 01. 31.
13. szám
2001. 12. 28.
12. szám
2001. 12. 13.
11. szám
2001. 11. 15.
10. szám
2001. 10. 19.
09. szám
2001. 10. 10.
08. szám
2001. 08. 23.
07. szám
2001. 07. 27.
06. szám
2001. 07. 17.
05. szám
2001. 06. 05.
04. szám
2001. 05. 21.
03. szám
2001. 05. 08.
02. szám
2001. 04. 27.
01. szám
2001. 04. 17.
Interaktív Irodalmi Folyóirat Internetre - 16. szám
V E Z É R C I K K

Az Énekes Vazul vezércikkét Mácz Ákos barátom jegyzi. Elöljáróban csak annyit, hogy éljen minden bájos szép nő!


Mácz Ákos: Szabad a választás

"Kampány van. Csak kampáycsend nincs. Ami kincs. Lenne. Választunk és szavazunk, ki-ki lelkiismerete szerint. Demokráciában élünk és demokratikusak vagyunk. Csak Anti nem az.

Irodalmi demokráciánkban mi is választunk, gyakrabban mint négy év. Jelöltünk Énekes Vazul, a biztos befutó. A nyertes ő, és nyertesek vagyunk mi is általa. Irodalmi szavazatunk nem vész el. Nem kötelező a választás, de szabad. Név szerinti szavazás van, sőt egyszerre több szavazat is leadható. A szavazatok száma elérte a százhúszat. A választás gyakorisága a szavazatok számától függ. Minden választásnál első szavazókat is köszönthetünk. Immár 16. alkalommal. A szavazatszámláló és a választási bizottság egy személyben Revuczky elnök úr. Pártatlanul. Az irodalomban. Csakis demokratikusan, a mi javunkra.

Énekes Vazul, az ÉKT jelöltje. Ám a NŐ-re is szavazunk ezen a napon. És még 364 másikon is. Ebben a számban élünk (szavazati) jogunkkal. Nem hiába... Múzsa nélkül nincs Vazul. Főleg nem Énekes. Íme, a mai választásunk."


Az Énekes Vazul tavaszt köszöntő száma gazdag tartalommal dalol az életről. Az így írunk MI-ben ócska szócska csókok, az Így írtok Ti-ben viszont... Na, de ki-ki döntse el maga. Külön öröm, hogy az Így írtok Ti tovább bővül profi és ifopr alkotókkal. A hét versének aktualitását talán csak a legliberálisabbak kérdőjelezik meg, mi nem. A hét elemzése, hááát... Csak annyit árulhatok el, hogy terítéken Revuczky Mátyás, felkészül Koncz Teréz...

És, hogy klasszikust idézzek: "Ember, boldog tavaszt!"



Í G Y   Í R U N K  M I

Nagy Lajos

GONDolatok 1.

Lelked vékonyka leplére,
mint könnyű kis lepkére,
mely szivárvány szárnyakat bontogat
rávarrtam a súlyos gondolat gombokat,
melyekről eszedbe jutok.

S ha majd enged a spulni,
s a földre fog hullni
egy-egy csontlovag,
már nem bánt a gondolat,
hogy egyszer el fog múlni,
s én már más után futok.


--------------------------------------------------------------------------------


Revuczky Mátyás


Nőnapra

Csöppen a ködben
a szép tereken
rebben a kertben
a nagy hegyeken,
rebben a völgyben
a kútban a fában,
röppen a csöndben
a friss rianásban
hajnali nászban
a szent szerelem.
röppen az égre
a női mivolt,
ízesen színlelt
enyhe frivolt,
friss tavasz
ébred az égi
csodákban,
koppan
a lábam
a macskakövön,
süllyed a szívem
a szűz pocsolyában,
homlokom kócát
ha félre lököm.
s várom a kertben
a friss tulipánnal,
várom a kincsem
a szép szeretőt,
az anyát, és lányát
az asszonyt, és báját
az anyóst, a kapóst
s a kortalan nőt.
dalomba gyűjtöm
és éltetem őket,
mint új tavasz ízét,
a záporesőt.
éltetem őket
mindig míg élek,
a dús anyaméhet
a bús temetőt.



Í G Y   Í R T O K   T I

Kong

Szerelem

Betegen, lázasan,
az őrület vad lázában
égve, lobogva
kitépem a szivemet
dobogva,
s némán oltárodra
helyezem
nem létező, kegyetlen
Szerelem.


--------------------------------------------------------------------------------

Koncz Teréz

Érzékeny

Finom vonal, kellemes ívben,
formátlan alakok pasztell színben,
halvány árnyékok, tüll és selyem,
libbenő haj mögött sejtelem.


--------------------------------------------------------------------------------


Öcsi

toll

Levelet ír le, vele.
Kopik tollam, sír hegye.
Átszáguld a papíron,
Patak-könnyét olvasom.


--------------------------------------------------------------------------------


Juhász Andrea

Múlt

Lám már megint a hant mellett állsz...
Nézed, tán gondolsz is valamire.
Kezedben az ásó,
És kezded lapátolni a fekete leplet.
Tested görcsbe rándulva,
sürgetően engedelmeskedik lelked rezdüléseire.
Vizes a föld,
Arcodról gyöngyöző patakokban hull alá a Könny.
Fejedben csak az ficánkol temetni...
eltemetni a Múltat.
Sötétben kotorászva simítod az utolsó rögöket,
Halálangyalok siklanak a síron,
Oly tökéletes a műved.
Elégedett vagy?
Vajon miért nem nyugszik szíved?
Dobog össze-vissza,
mintha az ördög dobolna rajta.
Mitől félsz?
Hisz ezt akartad.
Az utolsó cseppig kifacsartad a magadból a Múltat
a mélybe...
Még mindig nem mozdulsz.
Holdfénynyaláb simít végig a szánalmasan a síron.
Szemed tükrében látom,
Ahogy megmozdul a Mű.
Mintha fuldokolva lélegzetért zokogna.
Reszkető kis tested odahajol a sír felé.
Az csak morajlik, háborog, hánykódik.
Szemed ugyan látta,
amit az Éj elétárt,
De még nem tudod felfogni.
...Te gyönyörű naiv lélek...
Hogy hihetted, hogy múltad rejtheted?
Még a sírtól fényévekre is magad előtt látod
Ahogy rád nevet a GROTESZK önarcképed!!


--------------------------------------------------------------------------------


Mosolygó Miklós

Napfogyatkozás

Az égen derék fényesség
a Nap, az égbolt királya,
Senki se néz sandán rája,
Mert beolvadva randa szája,
Már nem szól semmit, látja.

Benéz s kukkant minden lyukba,
Melyet a fény és derű futja,
Nem kell néki lánc vagy kopja,
Hogy rákoppintson a gonoszra.

Ámde szörnyű eset,
Mely vele egy napon megesett,
Ő elesett, s kelt fel majd,
De ez nagy történet,
Úgyhogy halld!

Történt egy szép, csodás napon,
Mikor bolygónk a kékes asztalon
Felhőkkel játszott, s a cseppet se látszott,
Hogy valami nagy baj van készülőben,
Lámpaoltó, nagy ködmönben.

De bizony jő az ezüst ara,
A Napnak oda minden java
Letolta Rét a trónjáról,
S nem hagyott fényt a világból.

Ez alatt mi kis aranyosunk,
Pokol s menny között flangál,
Sértve vagyon, mint egy vandál,
Zúz és pusztít, uszít, harap,
Csillag csata az egek alatt.

Napkirályfi éktelen dühvel,
Megcsapja a Holdat keserűvel
S sóssal: - Bitang barom! - szóval
Káromolnak édes szóval.

Teli hölgy se olyan forma,
Akit könnyen lenyom porba
Ura, Napocska, csacska fricska!
Az asszony lopja a trónt,
Ékszert, drágát, ónt.

De Napunkat se olyan fémből faragták,
Elcsípi az asszony csillagos uszályát,
Visszaveszi pénzét s trónját,
Megtalálta zsák a foltját.


--------------------------------------------------------------------------------


Halász Ildikó

Nélküled

Nem tudom, hol vagy.
Csak árnyékod őrzöm,
kőbe zár és űrbe küld
egyszerre a vágy.
S nem értem miért üres minden:
Lélek, szoba, szék, agy, ágy

NÉLKÜLED

mit sem ér a fény
a vers, a vér, a láz
ha létem Naptalan
s a test csupán kísértet-ház
ha
nem
vagy
itt...


--------------------------------------------------------------------------------


Stefanicus Hungaricus Firkász

Csók

N emes lelkű teremtménye az földnek jóságával
A kkor ott óhazában csábított Csóknak csókjával
T ölté meg a hitemet szívemet kicsi boldogsággal
Á d lehetőséget bizonyítania honfiának alkotással
L egendánk története kerekedik általa újkorszakkal
I sten óvja Öt nemzedékeknek valós igazságokkal
A z örök megújhodást szolgálja igaz bizonysággal

C senben sírj sajogj szívem harcot vívj a sasokkal
S zágoldó üstökösként törj a magasabbra alázattal
O ltalmazzon Teremtő hatalmas alkotó energiával
K üldetésed lészen halhatatlan emberiség voltával
J óságodnak ára tudásod téged röpít fel szárnyával
A halhatatlanság örök értékű elbűvölő nimbuszával


--------------------------------------------------------------------------------

Ruth Unti

ANASZTÁZIA

Valahol
messze távol a tenger hullámain
parányin megcsillanó
kis fehér vitorla
ez volt a remény.

A remény
mely ötven éve töltekezik
kifogyhatatlan sugárzó hittel
chaluci hévvel
dagadó vitorlákkal.

Imbolyog és zuhan
vergődő árboca szakad
nyíló gerendái recsegve törnek
cikázó fények ráncokat vésnek
ők az utódai a miértnek.

Messze még a föld
sok rombolást-vért lát
még a nép!
de nincs más föld
nincs más remény.


--------------------------------------------------------------------------------


Hegedűs András


mondd menekülsz?
magad elől
vagy már utolért a kongó léptű csend a néma sikoltások özöne
mert amikor késfogú agaraktól űzött vadként lihegsz megnyugvás után
amikor a lelkiismeret visszhangzó márványlépcsőin gurulsz a végtelenbe
és hiába rohansz a szobád 40000 fala között őrjöngő kérdőjelek elől
már nincs kiút
amikor a naponta toluló események csak elszürkült színek egy fakó szivárványban
amikor a közöny keresztbefont karral vallat álruhás érzéseidről
amikor a jövőnek mondott múlt már csak rozsdás csapok monoton csepegése
nincs kiút
mert az élet csak egy életlen fejszétől szilánkosra kócolt tönk
és rámába kövesedett festményként röhög rád vissza a boldogság
és csak tarkóütés tudja tompítani az agyvelődben zúgó vonatzakatolást
és nincs nincs nincs kiút

darabokra lehet-e úgy törni a valóságot mint a tükörből rád néző arcot
fel lehet-e úgy hörpinteni a halált mint egy csésze keserű citromos teát
nincs kiút

nem
te nem vagy őrült csak öngyilkos
- orvost! -
nem
nem
te nem vagy öngyilkos

van kiút
- siessenek! -
van kiút
ő Jézus Krisztus

- már késő. -


--------------------------------------------------------------------------------


Shaller Balázs

Nőnap van

Az utcán emberek
Arcukon szeretet
Kezükben boldogság
Szívükben köszönet

Emberek, arcok,
Köszönet

Az utcán jómagam
Könycsepszívű
Egymagam

Kezem üres, Én nem
Én nem adhatok
Nincs kinek
S ha lenne is
Nincs minek

Magány, önzés,
Könyörület!

Anyám!
Eszembe jutott, Jóanyám
Én balga marha,
Hát Néked ki vesz?
Anyám vagy
Számomra szeretet
S ha szeretlek virággal is
Megleplek

Ezért utam virágoshoz
Vezet
Ahol szép számmal nyílik
A Szeretet

Ám gyermeteg elvekkel
Kaktuszt lelek,
Tüskékkel

Nincs se jobbra se balra
Szép virág, melytől
Boldog lehet anyukám

Egyre kétségbeesetten
Keresek, mikor
Fiatal lány jő, s kérdi:
Segíthetek?

Kérdi s rám tekint.
Segíteni akart
S ekkor már segített

Szavától felolvadt a jégvirág
Szavaddal megleltelek
Kisvirág!

Ígyhát hazafelé, két virággal lépdelek:
Egyik jóanyámé
a Szeretet
Másik jómagamé
a Szerelem!


--------------------------------------------------------------------------------

Kapros Lilla

látod

látod
lépek
mert
haladni
kell
az utat
járni
és nem
adni
fel



A   H É T   V E R S E

Darvas Szilárd

Legenda a nő teremtéséről

Amit mondok, nem ma történt,
sok millió év előtt,
elmesélem, hogy az Isten
valamikor réges-régen
hogy teremtette a nőt.
E legenda őse hindu,
s oly igaz, hogy aki hallja,
nem lehet, hogy meg nem indul.

Szóval az Úr legelőször
férfiembert alkotott,
ezzel teltek hosszú évek,
nappalok és alkonyok,
ami szép volt, ami jó volt,
mindent ebbe fektete,
ő maga is megcsodálta,
mire készen lett vele:
domború mell, magas homlok,
sziklát görgető karok
és a többi....részletezni
nem is nagyon akarok,
szeme, füle, lépe, mája,
lába is, hogy lépne rája,
hogy így visszagondolok,
csupa, csupa jó dolog.

No de közben hiba történt:
elfogyott a nyersanyag,
míg a férfi ily remek lett,
a szegény nő megfeneklett,
rá már semmi sem maradt.
Ám az Isten azért Isten,
véghetetlen bölcsessége
mindig jó dolgokra inti,
tudja, hogyha segít magán,
az Isten is megsegíti.
Hogy ily nagy volt a probléma,
csak merészebb lett ő attól,
és nekiállt nőt csinálni
- ahogy azt ma mondanátok -
mindenféle műanyagból.
Volt abban a nőben minden,
bizony nem lesz könnyű dolgom
véges-végig elsorolnom.

Az ezüsthold kereksége,
pálma sudár merevsége,
őszi felhő mélabúja,
mélyhegedű néma húrja,
őzikének kecsessége,
majmok csacsi fecsegése,
május üde tavaszsága,
csörgőkígyó ravaszsága,
fák közt nyögő szél fuvalma,
bősz oroszlán rémuralma,
páva tolla, pulyka mérge,
gyáva nyúlnak rettegése,
kis verébnek puha pelyhe,
illatozó rózsa kelyhe,
mérges fullánk kis darázsba,
felparázsló tűz varázsa,
csurgatott méz édes íze,
szomjúság a tiszta vízre,
nyári zápor, rét keserve
tél dühétől szétseperve,
bátor tigris vad haragja,
kis pacsirta trilla hangja
és a többi, és a többi,
az is, ami ki lett hagyva.

Nem volt már a férfi árva,
mert az Úr az új teremtményt
nekiadta, illetőleg
rásózta az ő nyakára.

Nem telt bele alig pár nap,
hát az Úrhoz mén a férfi,
s panaszkodik, azt remélve,
hogy az Isten csak megérti.

Uram! - így szól - kezed mért ver?
Rettenetes egy teremtmény,
akit adtál az a némber.
Szája be nem áll, ha fecseg,
egyszer nyűgös, másszor beteg,
minden semmiségért zokog,
és veszélyes és szeszélyes,
hogyha egy kis öleléshez
néhanapján hozzáfogok,
máskor...hogyismondjam...mohó!
Izzik, mint a tüzes kohó,
kábít, bódít, mint az óbor,
csak az a baj, sose jókor...

Elpusztulok vele élve,
így könyörgök: vedd őt vissza!
Nincs szükségem feleségre!
Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
látom nincs belőle hasznod,
nem erőszak a disznótor,
visszaveszem én az asszonyt!

Nem telt bele alig pár nap,
s hát megint csak jön a férfi,
s panaszkodik, azt remélve,
hogy az Isten csak megérti:
Uram! - így szól - én se értem,
de hiányzik az a némber,
ettől vagyok én most bajba,
hiányzik a dalos ajka,
milyen kedves mikor fecseg,
megható, ha néha beteg,
hogyha szenved, hogyha zokog,
s milyen hálás, milyen boldog,
hogyha egy kis öleléshez
néhanapján hozzáfogok...
Mámorító, mikor mohó,
izzik, mint a tüzes kohó,
kábít, bódít, mint az óbor,
sose rosszkor, mindig jókor,
nincs öröm, csak vele élve!
Így könyörgök: add őt vissza,
szükség van a feleségre!

Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
látom, látod már a hasznod,
visszaadom hát az asszonyt!

Nem telt bele alig pár nap,
s hát csak újra jön a férfi,
s panaszkodik, azt remélve,
hogy az Isten csak megérti:
Uram! - így szól - én se értem,
de csak némber az a némber,
sok bosszúság, kevés öröm,
és a csóknál több a köröm,
köröm, karom, fecsej, szitok,
ha úgy látja jónak, kidob,
minden bajért engem okol,
vele élnem tüzes pokol,
így könyörgök, legyen vége,
vedd őt vissza, sose lássam,
nincs szükségem feleségre!


Ez már sok volt az Istennek,
nagyot ütött az asztalra:
Volt időd, hogy kiismerjed,
nekem is van egy kis eszem,
többé vissza sosem veszem,
oktalanságodon okulj,
ahogyan tudsz, úgy boldogulj,
ezt a mérget hordanod kell,
akárhogyan éget is,
vidd az asszonyt, mert különben
beszüntetlek téged is!

Sok millió éve ennek,
de semmise változott,
ma is így vagyunk a nővel,
hol áldott, hol átkozott,
nyögünk, hogyha velünk van és
hogyha elhagy, akkor is,
ezt csináljuk, amíg élünk,
így jön el az agg kor is,
amíg ez a világ világ,
össze sosem békülünk,
tragédiánk egy mondatban: sem velük, sem nélkülük!



A   H É T   E L E M Z É S E

Mai tudományos elemzésem témája:

Revuczky Mátyás

Vihar

A felhő,
ha eljő,
az első
esőcseppek
a kertben érnek.

Gyöngyöző
aranynap
halkul hűs árnyékká míg
házamba érek.

Hajlik a sötétség,
a lámpagyújtás
úri túlzás,
s csak nézem
az ébredő szelet.

Tócsákká
fajul a bajul
kiütött buja
vihar.

Kertemre
zajló villámot
Szívemre
apró sirámot
nyilall.

Többen felkaphatnák a fejüket a költő nevének hallatán, ha ismernék. Így viszont csak én kapom fel őt azzal, hogy az egyik legolvasottabb internetes folyóirat, legnépszerűbb rovatában megpróbálom megérteni komor gondolatait, melyek nyelvet öltenek a világra.Az egész műn érezhető az a fajta apatikus szkepticizmus, amely egy olyan férfiből tör elő, akiből más már régen nem.

A vihar valójában maga az író lelki világa. Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy ha a címet visszafelé olvassuk (rahiV) semmi értelme.Első olvasásra nem tűnik jónak a vers. Másodikra viszont rosszabb. Aki még egyszer el tudja olvasni, az este is korbácsot használ.

Valószínűleg már most többet foglalkoztam a verssel, mint maga az író. Azt hihetnénk, hogy a mű egy átszállás közben született a Deák téren, ami természetesen nem igaz, mivel nem arra jár haza a munkából a költő. De nézzük meg közelebbről, hogy mit is rejtenek a felhők!

Mi tagadás nincs szükségünk A3-as lapra, ha kinyomtatva is meg szeretnénk csodálni a művet. Sőt! Elég egy pénztárgép-szalagot befűznünk a nyomtatóba hozzá.

Egy hamisítatlan nyári zápor elevenedik meg előttünk. A sorok (vagy inkább csak szavak) egy-egy esőcseppet jelképeznek. Az első versszak elején szemerkélni kezd, majd később viharrá dagadnak a természet könnyei (emelkedik a szótagszám, vagyis sűrűsödik az égi áldás), hogy azután amilyen gyorsan jött, úgy vonuljon tova, megitatva a szomjas földet, amerre jár.

Csodálatosan játszik a szavakkal a költő, amely az első strófa végén egy kétértelmű kifejezésben teljesedik ki. A laikus csak azt fogja fel, hogy az eső a kertben kapja el az írót. Az igazi műértő azonban a sorok mögé látva érzékeli, hogy az esőcseppek úgy érnek viharrá a kertben, mint a gyümölcs, látja az ágakról lecsüngő, majd aláhulló vízízű szőlőszemeket.

A következő 8 szó maga a szépirodalom definíciója. ("Az egyedül lehetséges szavak, egyedül lehetséges sorrendje.") És higgyék el kérem, hogy nem azért mondom ezt, mert a barátomról van szó, hanem azért, mert a legjobb barátomról van szó. De ezt bizonyítja az is, hogy ha ugyanezt a 8 szót más sorrendben próbáljuk leírni nem sok értelme van (pl.: Aranynap érek házamba gyöngyöző halkul míg hűs árnyékká) Ugye milyen hülyeség!?

A harmadik versszak annyira kifejező, hogy jómagam a szélkabátomért nyúltam az olvasása során. A negyediknél gumicsizmát húztam, az utolsó versszak végére pedig villámhárítót szereltettem a házamra. Összességében a költemény egy érzelmi tájvers, amely természeti jelenségek által mutatja be az író megsebzett lelkivilágát. Igazából nem is a vihar szomorítja el, hanem a monoton mindennapok letargikus sivársága. A lelkében dúl az igazi vihar. S a "ház" a menedék, amely valójában a barátokat szimbolizálja. Hozzájuk menekül "halkuló" magányában a költő. S mi újra meg újra visszafogadjuk, pedig néha elhagyja a kulcsot vagy elfelejt kopogni. Mégis ezek a gesztusok teszik igazán baráttá a barátot, mert olykor mi is hibázunk, s nekünk is megbocsátanak. De csak azok, akik igazán szeretnek minket. Becsüljük hát meg őket!

Nincsenek túl sokan. S, hogy mi a konklúzió? Talán ez:
Szükség van a viharra, hogy el ne felejtsük élvezni milyen jó, ha nincs.

A másik fontos tanulság, hogy:
Szükség van az elemzéseimre, hogy el ne felejtsük milyen a vihar.

(Most azt irigylem igazán, aki viharban olvasta az elemzésemet.)

Nagy Lajos


Minden jog fenntartva © ÉKT 2000-2014