|
Interaktív Irodalmi Folyóirat Internetre - 19. szám
|
|
V E Z É R C I K K
|
Új korszak hajnalán
Az Élő Költők Társaságának elnökei/tagjai mindig is törekedtek arra, hogy valami újat, szokatlant hozzanak létre. Ötletgazdag világunkban, ahol kreatívtúltengésben szenvedő örökmozgók ontják naphosszat ideáikat, nem könnyű eredeti ötlettel előállni. Arról nem is beszélve, hogy ha az ötlet megvan, még mindig fennáll a veszélye annak, hogy mire kiviteleznénk, mások már rég lekoppintották.
Most azonban elvitathatatlan tényként kezelhetjük azt az elvitathatatlan tényt (gratulálok elnök úr!), hogy társaságunk egy korszakalkotó ötletet valósít meg. Mai szóhasználattal szólva ez nem más, mint szenzáció. Örülök, hogy ezt a nem mindennapi elképzelést a Ti közreműködésetekkel, a Ti beküldött verseitek hatására tudtuk kivitelezni. Szóval a lényeg: a beküldött verseket ezentúl nemcsak olvasni, hanem hallgatni is lehet. És, hogy pláne is legyen a dologban, a versek megelevenítéséhez neves színészek kölcsönzik hangjukat.
Kedves olvasók, az Énekes Vazul az ország első olyan irodalmi folyóirata, ahol életre kelnek a beküldött versek.
Új korszak hajnala ez, új korszaké, amely többé nem lesz olyan, mint a régi, hiszen ettől annyira új! Olyan inflexiós pontja ez az irodalomtörténetnek, ahonnan verseink deriváltja már pozitív! Mert a lejtő is más értelmezést kap, ha alulról nézzük! És, hogy tetőzzem az eksztázist: Csak azt a verset lehet visszahallgatni, amelyet előzőleg rögzítettek!
Talán amatőrök vagyunk a versírásban, de az előadás garantáltan profi. Hiszed, ha hallod?
Az ÉV 19-ben új arcok régi harcosok egyaránt képviselik az élő költőket. Pendulum (Inga?), Szeitz István, Koncz Teréz, Halász Ildikó, Orosz Edina, Tatár, Novbert, Kárai Tímea, Szabó Tímea. (A Nagy-Revuczky páros lassacskán háttérbe szorul, de ezen maximum Mi szomorkodunk.) Lassan százra emelkedik szerzőink száma, és akkor végre elmondhatjuk, hogy egy bo… bocsánat, nem ezt, hanem azt, hogy száz szónak is egy a vége: van élet a matematikán kívül is! Olyannyira, hogy felvetődik egy esetleges É.K.T. évkönyv gondolata is fejünkben, ugye milyen jó ötlet szponzorok?!
A hét verse Vörösmarty Mihály: A merengőhöz. Nem (csak) azért, mert teret neveztek el róla…
A hét elemzése hosszú, de nem rövid. Egy olyan versről szól, ami születésnapi borok díszcímkéjére kerül újabban. És hogy miért? Tessék elolvasni. (Az elemzést!) (Ingótus kissé feledékeny, ami a főszerkesztését illetei. Nagy kolléga korábban már ízekre szedte e korszakalkotást. - Mácz Á. megj.)
És a lényeg, mi kivételesen nem hull el a cél előtt: hallható közelségbe kerül Halász Ildikó Valami elveszett-je, Horváth József Bodzakirálynője és a Nagy-Revuczky páros Létrá-ja. Ízelítőül, kedvcsináló gyanánt.
|
|
|
Í G Y Í R U N K M I
|
Nagy Lajos
Csikk
Én is csak egy cigaretta vagyok a sok közül,
amit elszívsz aztán félredobsz?
De jól vigyázz! Lehet, hogy pont én leszek
az utolsó mielőtt végleg leszoksz.
(Persze biztosan mind így érezte,
mielőtt a hamutálcán végezte.)
A végtelenbe fújod lelkemet,
Szám a szádhoz ér, s én füstként távozom.
Neked is jó, ha átjárom testedet,
Megmérgezlek, de te mégsem átkozol.
(Persze biztosan mind ezt akarta,
mielőtt a hamutálca végleg eltakarta.)
Gyűlnek a csikkek már az asztalon,
De én nem fogok köztük lenni!
Engem szívj végig rendesen angyalom
Vagy hagyj még most elmenni!
(Persze biztosan mind erre gondolt,
Mielőtt a hamutálcán landolt.)
Én maga vagyok a kvintesszencia,
A nikotin kedvesem, ha úgy tetszik.
Egy örökké tartó dependencia,
Mely szíveden át az agyadra telepszik.
(Persze biztosan mind ezt hitte,
mielőtt két kis ujjad a tálcára tette.)
--------------------------------------------------------------------------------
Revuczky Mátyás
Sárga (Színszonettek)
Fél úton vagy a vágy kövér mezsgyéjén
a gazdagság és szegénység között.
Képed ikon, ima-szagot árasztó kereted
ha el is tört, mohó remegések újra rakják.
Fél úton vagy barangoló Zöld és
éber Piros hidak között, hol a mélyben
Kék erek tekeregnek a Fekete óceánig,
ha fel nem szívja őket a fémFehér nap.
Látlak égni a tűzben, látlak érett
réteken nyílni, ott csillogsz a jó bor
avas zamatában.
Csillognál máshol is, ha hívnánk,
ám nem kellesz, s míg irigységed elapaszt,
Az arany kacagva ül a trónján.
|
|
|
Í G Y Í R T O K T I
|
Pendulum (Inga)
Csendfigyelés
Asztalomon toll és tinta,
láncra verve álmodom,
bársony ülés, lengő hinta,
Csukott szemmel hallgatom.
Szürke komód a sarokban,
tompa, merev nyugalom,
kicsiny cinke ablakomban,
Csukott szemmel hallgatom.
Remegő kéz fog egy kezet,
penész ette fájdalom,
a földre csöppent könnyeket,
Csukott szemmel hallgatom.
Sötét fénnyel jő a halál,
drága, édes Alkonyom,
beosonva rám néz, megáll-
Csukott szemmel hallgatom!
--------------------------------------------------------------------------------
Szeitz István
A költő és a hang
Hang
Költő, ébredj! Itt az idő, hogy elhagyd e világot!
Köszönj most attól, ki szívében vigyázott,
És számoltasd el tetteid lelkeddel!
Anyádat csókold, s csak annyit mondj, menned kell!
Igyekezz, ne várd meg a felkelő napot!
Könnyebb lesz, ha előtte itt hagyod,
Ki fontos, számít és kedves neked.
Költő
Te is tudod; még nem mehetek.
Dolgom van még e Földön ezer,
S ennek dacára tervezel?
Elkezdett művem asztalomon áll,
És este magához vár anyám.
Millió szándék csak most fogan még,
Ki nevelné őket, ha most elmennék?
Álmaim vannak, mik még nem teljesültek…
Hang
Majd odaát teljesíted őket!
De most mennünk kell, több időt nem lophatsz!
Te döntöttél életedben, mire mennyit osztasz.
S, hogy feltűnésem bolond szíved így meg ne lepje,
Ekképpen kellett volna szólnod minden áldott este:
"Nincs teher a vállamon, nem húz semmi ma már,
S nem feladatom számolom, ha értem jön a halál."
Költő
Hát ilyen hamar elszáll nevem, mit az imént kaptam?
Rövid életemben csak magányomban írtam.
Egész eddigi létem csak pár körmölt oldal,
Néhány líra, szonett, epika és egy suta bordal.
Hang
Ne becsméreld tudásod, nem feladatod!
Most velem jössz ugyan, de neved itt hagyod.
Míg ember él a Földön, te is addig élsz,
Ilyen mércén mérjed azt, hogy mennyit érsz!
És most gyere! Mutatom az utat, előre megyek,
Bejártad a Földet, most ismerd meg az Eget!
--------------------------------------------------------------------------------
Koncz Teréz
Legyen
Ihlet-mezőkön suhan a csend
s egy arasznyira a földtől
színlelést lebeg.
Valahonnan a feledésből
elementáris sebességgel
süvítve zúg a régi kő
Csak én állok ott,
mint megtörhető
szárnyaszegett szárnyszegő.
(2002.04.)
--------------------------------------------------------------------------------
Halász Ildikó
És változatlan…
Azt mondtad: boldog lehetek.
Azt mondtam: csak nyugalmat kérek.
S, hogy itt vagy, hadd felejtsem most Veled
Milyen iszonyú józanságban élek.
Több és kevesebb vagy magadnál.
S ami vagy, én kivontam, összeadtam.
De míg a sorsod bennem fénylő versek mutatják
Minden változatlan.
Valahová tartunk, s nézz hátra:
Ez az út nem zárul össze nyomtalan
Száz kézzel húzol vissza a bűnből
S én tanulok örülni annak, ami van.
Szabadságot akarjak, a kietlent, a lázadót?
Nem kell. Vezess, szoktass, játssz velem.
S vértezz fel, hogy legyek sebezhetetlen,
mikor körülfog a végtelen.
2002.április 17.
--------------------------------------------------------------------------------
Orosz Edina
A Szerelem
Micsoda érzelem a szerelem ?!
A szívem érzi,
De mégsem érti.
Mi dúlhat e kicsiny szívben ?
Ami viszonzást kérne,
Olykor kap vagy nem ...
S ez a szívben
Mindig örök mérleg.
Minden ember vágyik erre,
De legtöbben úgyis csalódnak benne.
Csalódás éri a szívet, a lelket,
S az igazi csak egyszer ér el minket.
A boldogság olyan meghatározás,
amit meg kell ragadni, s megtartani.
--------------------------------------------------------------------------------
Tatár
Kintről
1
Szeretek a napon lenni, melegedni, imádom
Ha az esőben halálra ázom, fázom
Szeretem a tomboló szél süvítését hallani
A lágy levegő simogató ölében maradni
Szeretek a fák hűsében, titkon felfrissülni
A meleg, gyilkos napon, tóparton üdülni
Titokzatosan a tejfehér ködben vakon tántorgok
Majd a tisztaságban, világosan, mindent látok
Kiszámíthatatlan vagy édes, csodás természet
Szeretlek téged, pedig nem értek mindig egyet véled
Mindenható vagy, azt teszel amit akarsz velünk
Kérlek járulj hát hozzá, hogy szabadok, boldogok legyünk
2
Mindegy a hőmérséklet, szél, napsütés
Kánikula, esőzés, köd, lehülés
Ha ablakon nézem a fát, madarat
Irigylem őket, sajnálom magamat
Veszem a kabátom, felcsapom kalapom
S emelt fővel indulok meg remény-utamon
Rátérek rétre, lugasra mezőre
Pitypangok remélve súgják: előre
Ki gondol ilyenkor a halálra?
Ha a figyelmet
Szabad madárként vonja magára
3
Folytatom utamat a végtelenig
Ha kell,
Hát az utolsó csepp véremig...
--------------------------------------------------------------------------------
Novbert
Etűdök gépi kódban
I.
talán majd orrba vágnak
miért nem ébredek fel
poros csizmák a házak
savószínű a reggel
kettérepedt az arcod
megérkezett a válasz
papírdobozban alszok
ruhám már szinte száraz
elvész a kulcs a fényhez
a szó olvashatatlan
elfutsz amíg remélhetsz
kapaszkodom magamban
II.
én láttam éjszakádat
el kéne menni innen
tarkómra sújt a bánat
lecsüngő szárny
az ingem
feladni volna könnyebb
megértesz majd időben
elégettem a könyved
nem lesz költő belőlem
feküdj a sínre bátran
bolond, ki énvelem hitt
a rendszer már hibátlan
nem lehet tenni semmit
III.
hajókötélidegtánc
fagyhalálfélelemlék
homlokra rámeredt ránc
vasbetonszárnyu lepkék
acélszeműanyaghold
papírszeméthegyermek
sodronykötőszavakfolt
szerkezetkész szerelmek
kapcsolódási kényzer
megmoccanó sötét ok...
próbáltam már elégszer
...< agypályamódosítok >...
--------------------------------------------------------------------------------
Kárai Tímea
Változások forgatagában
Virágszirmok hevernek az ágyon,
Mint egy kismadár az elszáradó ágon,
Lelkem röpköd sűrű ködben,
Hogy menekülök el én innen?
Fényes könnycsepp hull szinas sziromra,
Barátaink alválnak tőlünk sorra.
Milyen sokan voltunk még régen?
Mint ezernyi pillangó a réten.
Sokszor eltűnődöm a régmúlton,
Milyen is volt akkor még az otthon.
Teljesen mást jelentett számomra,
Míg el nem kerültem a távolba.
Színes mezőket jártam végig,
Új volt minden a földtől az égig.
Irigyeltem a szárnyaló madarat,
Ki a szabadságról zengi a dalokat.
Ami volt ,már egyszerű múlt marad,
Most készítsd a jövőre magadat.
Megvalósulhatnak szép álmaid
Vagy szertefoszolhatnak vágyaid.
Ki tudja milyen varázsokba kerülsz,
Majd ha az idő folyójába merülsz,
Addig is keresd a nagyszerűt, a csodát,
Ami végigkísér az életeden át!
--------------------------------------------------------------------------------
Szabó Linda
Ötven év múlva
Öreg fejjel, mikor a ma
Neked már csak távoli múlt
És sok derűs, fényes érzelemre
Vén idő ősz homálya hullt
És az emlék is csak csend
Semmi más
Mint képzet, színes villanás
Lassan visszatér sok elveszett
Ás elmosódott belső kép.
Az ég újra kék, és benne
Látod ismét a már rég felejtett arcokat
A bennünk égő, oldhatatlan
Ifjú tüzet, s a tűzben lángokat
Ami tiszta erőnk fénye volt
Sokáig
És nyugtalan űzött, hajtott mindidáig
Talán mosolyogsz majd rajta
Hogy szerettelek, s hogy megihlettél.
És eszedbe jut, hogy te is szerettél
Megidézel édes, halott érzelmeket
Hogy hogyan változunk, s hogyan
Választottak el minket az egyre táguló terek
S hogy miért voltunk mégis
Mindig együtt valahol
Egy nem itt létező világban, ahol minden örökre szól,
Egy időtlen állapotban
Ahol soha nem felejtünk
Hová lettünk? Sok barát, sok
Fiatal és boldog ember
Akár azok a nagy tettű órák
Eltűnt; s hová tűnhetett el?
Már az emlék is csak csend
Semmi más
És arcom is csak látomás
De akkor, ha majd mindezt újra felidézed
Megint hiszed a régi, reményteljes meséket.
1999. szeptember 26. Budapest
|
|
|
A H É T V E R S E
|
Vörösmarty Mihály
A merengőhöz (Laurának)
Hová merült el szép szemed' világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton keresed?
Nézd a világot: annyi milliója
S köztük valódi boldog olly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Melly, kancsalul, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak szegénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak ollyan lelhetné.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába;
Egész világ nem a mi birtokunk;
A mennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen olly kicsin tanyán;
Hullámain holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bízhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A bírhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedben hasztalan szorítsz;
Várt üdvöd kincse bánatára lészen,
Ha kart hízelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg mint elszállt madár,
Mely vissza jő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár
Maradj közöttünk ifjú szemeiddel,
Barátod arczán hozd fel a derűt;
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyüt.
|
|
|
A H É T E L E M Z É S E
|
Mai elemzésem (Ingotus) tudományos témája:
Mozó
BORátnőmnek
Bortól duzzadó poharam vajon
Vár-e még rám?
Vagy, mint tikkadó üde hajadon
Vállalja sorsát...
Hűsíteni égő, lüktető ajkamat,
Mint ősi elixír.
Vágyom zsibbasztó, mámoros nedvedet
Ízlelni buzgó hévvel.
Gömbölyű bódító párád növelje kedvemet
Pezsgő gyöngyökkel játszó nyelvvel.
Hűséges igaz szerelmem maradsz, kócolom fürtödet.
Örökre eljegyeztelek!
Mozó Borátnőmnek című verse az ÉKT vendégkönyvében látta meg a napvilágot lassan egy kerek esztendeje és azóta karrierje töretlenül emelkedik, mint a felzavart rétisas tavasszal.
A cím egy zseniális szójáték. Aki nem ismeri fel az egy szóba sűrített kettősséget, amely ráadásul az egész verset precízen, mint egy hajnali ölelés, önmagába integrálja, az jobb, ha nem is olvassa tovább az elemzést, hiszen a verset ennél jóval komolyabb rejtvények szövevénye hálózza be. És teszi rendkívül izgalmassá.
Stílusát tekintve máris előttünk az első rejtvény. Hangzásvilága, szóhasználata alapján minimum óda, ha nem himnusz! Egy hím fájdalmas nusza. A korai röneszansz tömény pátoszát halljuk viszont a zaklatott sorokból, amennyiben vesszük a fáradtságot elolvasni és nem eladjuk meghallgatni. (vegyük, megéri!) Ritmus, rímképlet hiányában (na, jó azért van benne, de akkor nem tudnám leírni a mondatomat) az egész vers egy hatalmas lélegzet, egy nyílt, őszinte kitárulkozás. Rám figyelj most világ! Ez vagyok Én! Mielőtt azonban elvonókúrára küldenénk a költőt és kérnénk ingyenes regisztrációját a névtelen alkoholisták klubjába, álljunk csak meg egy pillanatra! (Stílusosan: Egy kortyra.) Az "örökre eljegyeztelek" csak a pillanatnyi mély elkeseredés kivetítése az időben, nyilvánvaló költői túlzás, egy eszköz a mondanivaló kihangsúlyozására.
"Kócolom fürtödet."
Ez a zseniális, finom alliteráció mutatja meg igazán, hogy a költő felfokozott lelkiállapotban is milyen mesterien játszik a szavakkal. A kócolom fürtödet éppúgy értelmezhető a költő ölébe hajtott asszonyi fej ébenfekete göndör fürtjeire (illetve, festett barna, bocsánat!) , mint a jó borosgazda mozdulatára, aki szüret előtt elégetetten simogatja kertje érett, roskatag fürtjeit.
De menjünk csak vissza a mű elejére!
Mindjárt egy klasszikus költői kérdéssel indul a vers, a költő felteszi a megválaszolatlanul hagyott alapproblémát: vajon fog-e még bort inni a költő? (Akik most közértbe indultak üzenem, hogy azóta szigorú becslések szerint is legalább egy hektót pusztított el verse megírása óta….)
Vagy…vagy mint "tikkadó, üde hajadon" - megpróbáltam elképzelni. Üde hajadon (már megint a haj motívum, utalva a fürt-re, mondtam, hogy bonyolult!) aki ráadásul tikkad. Ajka lassacskán nyílik, várva az elixírt.
Nem könnyű röviden írni e pár sorról, de nehéz. Szóval, a tikkadó, üde hajadon az nyilvánvalóan szőke. Ehhez képest a kócolom fürtödet barna, inkább fekete. A színek játéka az idő múlását szimbolizálja. A szőkeség az együgyű fiatalságot (és most ne a szőkenős viccek jussanak az olvasó eszébe!), a barnaság, az érett férfikort jelöli. És itt van még egy teljes azonosulás: elixír. A bort ősi elixírhez hasonlítani csak egy olyan ember tollából hiteles, aki megitta már a kenyere javát. Vagy egy olyanéból, akinek e téren szerzett tapasztalatai emelik őt elvitathatatlan szakértővé. Hogy költőnk melyik kategória? Azt döntse el maga…
Választ tehát nem kapunk a gyötrő kérdésre, viszont a feszültség tovább fokozódik azáltal, hogy függetlenül a leendő választól, a költő azonnal kifejezi, egyértelművé teszi, hogy Ő milyen választ szeretne, milyen választ akar! Ezt oly érzékletesen fejezi ki, hogy a sorok olvasása közben az ember nyelve óhatatlanul is kibuggyan szájából, de legalábbis nyel egy jó nagyot! (a pavlovi reflexeket jól megdolgoztatja a költő!)
Mámoros nedv, gömbölyű pára, játszó nyelv. Csak a vak nem hallja, hogy valójában nem is a mi-ről, hanem a ki-ről van itt szó kérem! A szerelemvallás előtti képsorok egyértelműsítik, hogy a bornak szóló vallomás valójában nem a bornak szól, hanem…hanem nem a bornak szól, na!
A vers végén a költő mégis választ ad a mű kezdő soraiban feltett kérdésére (ez az elemzésemben rejlő belső önellentmondás), örökre eljegyezte egyetlen, hűséges, igaz szerelmét. Fogadja hát elismerő gratulációnkat. Fontos dolog megnyugvást találni rohanó világunkban. Szerelmünk tárgyának önazonosítása a mindenhonnan visszatérhető pont, az origó, illetve bor-igóhoz.
Méltán érezhetjük kedves olvasó, hogy ha a költő csak ezt az egy művet alkotja, az is elég ahhoz, hogy beírja magát az irodalomtörténeti nagylexikon apróbetűsei közé! (Nem is írt se előtte, se utána verset.) Saját maga által ásott (írt) csapdájába esett bele azáltal, hogy elsőre kiírta magából a maximumot, oly elérhetetlen magasságba lőve a mércét, hogy az újabb nekifutás szinte értelmét veszti! Elsőre maradandót alkotni, ez csak a zsenik kiváltsága lehet és költőnké. Elsőre. Elsőre? Hm. Azért maradjunk annyiban, hogy mintegy harminc évig érlelte magában a költő (mint a jó bort) gondolatait és lelkének utolsó újra forrását (okait most nem lenne ildomos firtatni, ezért csak néhány sorral lejjebb foglalkozunk vele…) már nem tudta gondolkodó énje józan dugóként elfojtani, felszínre tört az, mint egy fenékbe lőtt vakond a konyhakertben, mindannyiunk nagy- nagy örömére.
Elérkeztünk elemzésünk legizgalmasabb pillanatához, amelyben a költő lelkiállapotát boncolgatjuk, keresve az indítékot, amely tettének elkövetéséhez vezetett. Vajon verse kifejezi-e akkori érzéseit, vagy rafináltan kiforgatja azt? Mindkettő. De mi átlátunk a szitán! Sőt, még azt is tudjuk, hogy a költő kinek írta vallomását. Mert ez a vers nem más, mint egy nagyszerű, őszinte, tiszta vallomás. Aki érti, érti. Aki érdi az is értheti.
..és, hogy honnan veszem a bátorságot ahhoz, hogy ilyen intim részleteket is megpróbáljak vaslogikával ténnyé emelni és olvasóim elé tárni? Bizony- bizony a tapasztalat, no meg a hozzáértés mondatná velem mindezt, ha a költő el nem mesélte volna saját maga!
A vers olvasása 13 fokon optimális, ajánlott marhapörkölt után, vagy helyett, szárnyas ételek, különösen libák és ürgék mellé, mindenféle nemű baráti összejövetelekre. Nem szabad mohón, egy hajtásra elolvasni, mert a hatás elmarad. Ahhoz, hogy végleg fejünkbe szálljon, hogy maradandó agykárosodást okozzon (de legalább sejtvesztést) kortyolgassuk, ízlelgessük mondanivalóját. Emelem poharom (nem elírás) Borátnőmre. Egészségünkre!
(Ingotus)
|
|
|
