|
Versek
|
Nagy Lajos
Prózavers
Szerelmünk ellobbant nyarát idézik a tárgyak, Melyek a
szobába zárva még mindig rád várnak kedvesem, Arcképed,
amelyet a zakóm zsebében hordok lopva meglesem, S szemem
nedvesen maradva hullanak helyedre könnyeim.
Itt ültél mindig a kandalló mellett, S bár néha csak fehér
kenyérre tellett te azért nevettél, S ezzel jóllaktál akkor
is, ha nem ettél, Pedig fájhatott a gyomrod, Tudtam úgysem
mondod, Inkább szenvedsz, De nekem így is kellesz jól
tudod, Gyere hát vissza kérlek, Ne tartsd ki testemet a
télnek, Vár rád éhező koldusod.
Cegléd, 2001. április 17.
|
|
|
