|
Versek
|
Revuczky Mátyás
Újrateremtem a teremthetetlent
(M.B. elnök úrnak sok szeretettel)
Újrateremtem a teremthetetlent.
Vastag, párnafolyású pelyhekből
ragad ablakomra csík, s itt bent
a szobámban halkan csattan a kémcső.
Kint még ázott csend permetez.
Buzgó munkálkodásom hangjait
apró koccintásként festi alá a nesz.
Célom vékony blendéje felnagyít.
Marakodik bennem a vágy és a bűn.
Tudatom kutatom, s hol ez, hol az
kerül fölébem, de átfér-e teve a tűn,
ha bő púpja a kazalra szavaz?
Tüzem hadat üzen a tétlenségnek.
Lobban az alkotó láng, s a szikra
parancsára rőt nyelvecskék égnek,
árnyékot csapva a kíváncsi falakra.
Újrateremtem a teremthetetlent.
Fortyogva szisszen az éledő anyag.
Buja képek lepnek s lépnek szent
gondolatim fejére, íz s kéj fakad.
Reszkető rézzel cseppentem kis csodám
gyűrött tenyerem gyomlált árkaiba,
Gyönyör ráz, amint a könny fátyolán
sejlik fel szűz-szőkén: klón Britney maga!
2001. március 1.
|
|
|
