|
Versek
|
Revuczky Mátyás
Szökkenj és én veled szököm
Szökkenj s én veled szököm.
Harapok, ha kell, keser almába,
Hordok, ha kell, tünde-követ,
Sírok, ha kell buja könnyeket,
Szökkenj és én veled szököm.
Ha hozzám szólasz meghallgatlak.
Ha hozzám bújsz, tán vigasztallak.
Ha ujjad érint, érintelek,
Ha ajakid, már mondom neved.
Csak szökkenj és én veled szököm.
Harapós reggeleken, hol
mennybemenetelem adott,
szeretek kissé ázni a fényben.
Bőrömön érzem bőröd illatát,
amit a fény-patak arannyal itat át,
s hallom szíved lágy dobbanását.
Amott szögesdrót ver határt álmomnak.
Ne hagyd, hogy vágy-sorvadásom,
buzgó önnön-pusztításom
a halálomért sorba álljon!
Mert, hol halk szellőn még harcolva
kacsint a pacsirta,
s akad dal, mely bánatom halkítja,
Írva gyógy írt arcodat karcolva
elém, igen, ott tán terem remény.
Szeretlek.
Szökkenj és én veled szököm.
2001. március 14.
|
|
|
