TÖRTÉNELEM
Tartalom
Hangos versek
Multimédia
Meghívók
Jegyzőkönyvek
Fegyelmik
Jogi dokumentumok
Beszédek
Versek, drámák
Gyöngy
Történetünk

Beszédek és bemutatók


Revuczky a sárga trikós

A tavaly kezdődött tendencia ez év júliusára kumulálódott ki. Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy ki és hogy mennyire.
A válasz : Revuczky és nagyon.
A múlt évi autócsere, és kanadai utazás után a 2003-as lakásvétel, és salzburgi nyaralás (ahová az osztrák turisták is nagyon ritkán mennek) egyértelművé tette : REVUCZKYNAK KEVÉS AZ ÉKT!

A postás sorra nyeri az időfutamokat és hegyi etapokat, lassan cammogó társai előtt. Körfolyosós, vidéki és panellakó társai utcahosszokkal vannak elmaradva tőle.

Ügyes taktikázással új elnöki post kreálásán fáradozik, amely már önmagában krízishelyzet-szagú. Ezt csak tetézi a Mr. President személye : aki nem más, mint az elmúlt évek pudingkirályából munkanélküli sorsra jutott Mozsó. Az a Mozsó - mostantól csak Mozó, bár többet már nem említem a nevét - aki újra felverekedte magát a dolgozó osztály tagjai közé, és a könnyen megvesztegethető ékátésok közé igyekezik.

Revuczky természetesen támogatja a bővítést, hiszen a fekete mercédesz mögé bújva könnyebben lavírozhat. Kiválása azonban biztosra vehető. Neve már szóba került a MIBET-nál (Magyarul Irok Betűket Társaság), a MABIT-nál (Magyar Betűket Irok Társaság), illetőleg a Us Postal-nál is. Hosszas megbeszélést folytatott Epeleccsel is egy 'Élek és Költök' Társaság létrehozásáról, amely egy magasabb szinten hozna a konyhára, de a pamflett-fejedelem folyamatban lévő üzleti ügyeire hivatkozva elhárította ezt - egyelőre. Kevésbé tehetséges társai mindebből persze semmit nem vesznek észre.

Következő lépése már most borítékolható : törekit ledózerolják, felhúznak rá egy kétszintes faházat, teniszpályát és medencét építenek. Az ékátésok természetesen nem léphetnek ide be többet, mert ez már érték lesz, és azt védeni kell. A sárgatrikós ellépett a mezőnytől. Volt társa csak a kinti poros útról néznetnek majd be a zöldellő angolpázsit közepén álló házikóra, amely előtt néha egy ezüstszürke picasso fog parkolni.

További jó kocsmázást,
Epelecs, Budapest, Váci út 19, első emelet, hátsó bal box, 2003. július 22. 17 óra 21 perc (most miattatok 21 percet túlóráztam, hülyék!)



Minden jog fenntartva © ÉKT 2000-2014