TÖRTÉNELEM
Tartalom
Hangos versek
Multimédia
Meghívók
Jegyzőkönyvek
Fegyelmik
Jogi dokumentumok
Beszédek
Versek, drámák
Gyöngy
Történetünk

Meghívók

Élő Költők Társasága
Cegléd, Felház u. (Szuperinfó)
----------------------------------------------------------------
Mottó: "Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?"
Ezúton szeretettel meghívom az ÉKT soron következő - teremavató és tisztújító - kongresszusára, melynek helye és időpontja: Budapest, III. ker. Végvár utca (Balassi-auditórium), 2003. március 21. 19.00 óra.
Napirendi pontok

1. Nagy Lajos ügyvezető elnök köszönti a megjelenteket, illetve szidja a távolmaradókat, majd ünnepélyes keretek között átvágja az auditórium bejáratánál elhelyezett nemzeti színű szalagot viselő biztonsági őrt, hosszasan méltatva saját maga elévülhetetlen érdemeit az ülés létrejövetelének megteremtésében, valamint M.B. páratlan elkötelezettségét a Társaság iránt, hiszen ilyen súlyos dekonjunktúra idején is infrastrukturális beruházásokat tesz a Társaság érdekében. Balassi nótákat kántál Marina Béla és Kuthy György, az ünnepi tortát elfelejti elhozni: Monori Zsolt. A házigazda átveszi, megköszöni és haladéktalanul fel is bontja az ünnepélyes alkalomra elnöktársai által hozott tekintélyes mennyiségű alkoholt.

2. Nagy Lajos ügyvezető elnök külön köszönti Laczkó Andrást, és az ÉKT nevében gratulál sorsdöntő lépéséhez, illetve példamutató bátorságához. Az Elnöki Kollégium meglepetését Mácz Ákos prominens adja át.

3. "Temetni jöttem…" címmel fél éve tartó vizsgálatának eredményeiről beszámolót tart Laczkó András, a Nagy Lajos Hovajutását Érintő Vizsgálat (HÉV) vizsgáló bizottságának elnöke, alelnöke és tagja.

4. Ezután (a vizsgálat eredményétől függően) Nagy Lajos visszavonja a 2. napirend kapcsán tett külön köszöntését, illetőleg sűrű vállveregetés közepette megerősíti azt, és még egyszer, a saját és a családja nevében is gratulál.

5. "Az az igazság…" N.L. hazugságait féléves távolmaradásával, diplomaosztójával ("majd legközelebb!" sic!) kapcsolatban előadja a szerző.

6. A világ legrövidebb értekezései:

- Marina Béla: A köztisztviselői életpálya, avagy a fehérgalléros ingatlanspekuláció
- Nagy Lajos: Nem ígérek semmit…
- Mácz Ákos: Az Év elnöke, avagy mit tegyünk, ha a Fórum bedöglik
- Revuczky Mátyás: Idén optimista leszek

7. "Egy viharosan rövid bortúra története", előadó: Mácz Ákos. Az értekezésből megtudhatjuk, hogy édes kettesben, Zoló barátjával ment volna kedves Elnök társunk hétvégézni, tehát neki az ÉKT mindenképpen hátrasorolódik Zoló miatt. A villányi borokat méltatja, és borkóstoltatásba kezd a szerző.

8. Mácz Ákos és a JOY magazin - beszámol az érintett. Képes beszámoló a meghökkentő kalandról.

9. Mi lesz velünk Ady-terem nélkül? Azaz eladják fejünk fölül a bölcsőnket! - előterjesztő: Mácz Ákos

10. Klíring, avagy az OTP is két napon belül fizet, akkor az EKT elnökei mér' nem? A hangosversek önköltség kalkulációja. Előadó R.M büntető kamat a jegybanki alapkamat szor kettő.

11. Előző ülések napirendi pontjain hozott döntések és azok megvalósulása, felelősségre vonás, előterjesztő MB titkár úr. (Térdszalagrend, lottószelvény, logo, stb.stb., avagy kinek mennyire rövid. Az emlékezete.) A tavalyi jegyzőkönyvekből (1db!!!) szemezget a jegyzőkönyvvezető főtitkár, kezében egy kitöltött biankó fegyelmi.

12. Az ünnepi ülésre való tekintettel M. Á. elnök úr kollégiumi dicséretben részesítése példamutató menedzseri munkája elismeréseképpen, előterjesztő: Nagy Lajos ü.e.

13. És akkor ezek után!: Kiválasztás! (A zöld kendőt biztosítja Kuthy György független szavazatszámláló. Szabályok (a Béla kedvéért): A kiválasztáshoz legalább 3 (azaz négy) ÉKT elnök egybehangzó szavazata szükséges, amely a bal láb középső lábujjának minimum 90%-os szögben történő felfelé hajlításával érvényes!)

14. Párbaj! Kihívó a kiválasztott, kihívott a kiválasztók egyike. Az sms-eket a 06-90-666-999 számra várjuk a következő üzenettel: ÉKT (és a név). Nem emelt díjas hívás! (9.500,-Ft + ÁFA)

15. Stúdióba vonultunk, avagy milyen érzés rendezni a mai magyar színházi élet nagyjait! Képekkel alátámasztott hangos élménybeszámolót tart: Mácz Ákos producer és Revuczky Mátyás virágfutár.

16. A Népszava által felajánlott publikálási lehetőség megvitatása. Előterjesztő: Revuczky Mátyás ÉV főszerkesztő.

17. Tavaszi szobafoglalás a Revuczky kúriába. A lehetőségeket felvázolja a tulaj fia.

18. Egy boldog párkapcsolat hogyan torkollhat házasságba? Laczkó András - remélhetőleg fényképes vagy ppt-s - "élmény"beszámolója

19. A 2003-as év lehetőségei az ÉKT életében. (Brainstorming)

20. Az ÉKT jövője az Uniós csatlakozás küszöbén. Előadó: Revuczky Mátyás, hivatásos optimista

21. Kérdések, interpellációk

22. Egyebek

Zárt ülés

23. Tisztújítás! Az ÉKT elnöksége által kiosztott tisztségek, illetve az azt betöltő személyek eddigi tevékenységének (át)értékelése. Előterjesztő: Nagy Lajos ügyvezető elnök


Cegléd, 2003. március 17.



Üdvözlettel:

Dr. (Matyi! J) Nagy Lajos
Minden jog fenntartva © ÉKT 2000-2014