TÖRTÉNELEM
Tartalom
Hangos versek
Multimédia
Meghívók
Jegyzőkönyvek
Fegyelmik
Jogi dokumentumok
Beszédek
Versek, drámák
Gyöngy
Történetünk

Beszédek és bemutatók

A 2001. szeptember 07-i ÉKT ülés megnyitó beszéde

Tisztelt elnök urak! Kedves barátaim! Béla!

Mindenek előtt én, mint a társaság ügyvezető elnöke, élve a nem létező SZMSZ-ben biztosított jogkörömmel, hírzárlatot és zárt ülést rendelek el, tekintettel arra, hogy - sajnálatosan - ismét olyan személyi kérdésekkel kell foglalkoznia a grémiumnak, amely a társaság rossz hírét keltheti. Erre figyelemmel kérném a házigazdát, hogy az ülést követően távolítassa el az írott- és az elektronikus sajtó lépcsőházban tolongó munkatársait! Köszönöm. Természetesen ezzel egyidejűleg minden egyéni nyilatkozatot és az információknak egyéb kiszivárogtatását megtiltom! A zárt ülés eredményéről - a közvélemény tájékoztatása céljából - braille-irással írt hivatalos közleményt fogunk közzétenni az interneten.

Ezen rövid és szomorú kitérőt követően szeretettel köszöntöm kedves mindnyájukat! Örülök, hogy ismét ilyen szép számban megjelentek. Ez számomra azt jelenti, hogy Önök komolyan gondolják az evést és az ivást. Jó érzés egy olyan társaság ügyvezető elnökének lenni, ahol percenként belevágnak az ember mondanivalójába, ahol odafigyelnek arra, hogy mit iszik (és főleg, hogy hány pohárral), ahol az sem mindegy, ami egyébként fontos, ahol olyan szellemi színvonal uralkodik, hogy megkérik az előadót ismételjen meg mondatrészeket.

Talán nárcisztikusnak tűnik, hogy a saját érzéseimről beszélek, de kérem nézzék el nekem. Pont én legyek önzetlen ebben a kis csapatban? Ezt Önök sem várhatják el tőlem. Tekintsenek csak körbe. Olyan "visszafogott" személyiségek vannak itt, mint Mácz Ákos, Monori Zsolt vagy - uram bocsá - Marina Béla, aki ha önzőbb lenne beperelné a Mercedes Benz-t névjegy- és monogrambitorlásért.

És pont ez a fantasztikus ebben az egészben! Az, hogy itt, ebben a körben, minden ülés alkalmával megdől az az ősi axióma, amely így szól: "Két dudás nem fér meg egy csárdában!" Sőt! Mi bebizonyítottuk, hogy nemcsakhogy megférnek, hanem együtt tudnak dolgozni, gondolkodni és alkotni olyan egyéniségek, mint pl.: Én.

Nem hiszem, hogy annál magasztosabb célja lehet az irodalomnak, mint az, hogy egy szellemi műhelybe tömörítse a kortárs (élet)művészet legnagyobb alakjait. Én úgy gondolom és ez meggyőződésem, hogy ezen társaság mondanivalója nem azoknak szól akik meghallgatják, hanem azok hallgatják meg akiknek szól.

Hadd meséljek el ezzel kapcsolatosan egy szívszorító történetet. Egy fiatal lány verset szavalt éppen a házuk kertjében, amikor két behemót fickó megtámadta és megölte. Kitépték a lány szívét és a közeli lakatosműhelyben befogták egy satuba. Ugye milyen "szívszorító"?! Ez a kis történet is jól példázza: nem az a fontos, hogy mit mondunk, hanem hogy minek! És ha ezt megértik azok akiknek szól. Akkor jó!

És most térjünk rá az előterjesztett napirendi pontok megvitatására...

Cegléd, 2001. augusztus 28.

Nagy Lajos
Ügyv.elnök


Minden jog fenntartva © ÉKT 2000-2014